Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

mint a teremtés munkája. Nem fér a fejőkbe, hogy a törvénybe igtatott április 11. mellett nincs a magyar föld színéről száműzve vagy eltörölve a törvénybe nem igtatott március 15. Bizony méltó, hogy nagy dolgainkról, nagy eseményeinkről és dicsőült nagy embereinkről minél többször emlékezzünk. De nemigen emlékezünk. Hol emlegetik széles e hazában, kisebb vagy nagyobb körökben, ünnepélyes érzelmek közt, hogy éppen ma, április 8-án van az a gyászos nap, melyen a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István, kétségbe esve a haza romjai és az ő „füstbe ment élete" fölött, döblingi magányában vízzel töltött pisztollyal vetett véget gyötrő kínjainak! Nem az a bajunk, hogy kétszer ünnepeljük a '48-i nagy időket, nem az a bajunk, hogy sokat emlékezünk, hanem az, hogy sokat feledünk. Az emlékünnepély bevégződése után, április 11-én azonnal Kassára sietek, hogy ott a felső-magyarországi forradalmi ereklye-kiállítás megnyitóünnepélyen szintén részt vegyek, amelyre engem igen szívesen meghívtak és várnak, s mint látom, egy kedves kis női társaság fogja talán kellemessé tenni odautazásomat. 1898. április 22. Úgy történt, amint reméltem. Az április 11-ei nemzeti ünnepet megtartottuk. Istentisztelet volt a mindszenti róm. kat. templomban, mely zsúfolásig megtelt. A katonaság is részt vett benne. A vármegye tanácsteremében is véghezment azután a díszközgyűlés. A terem telve volt. A karzatot hölgyek foglalták el. A teremet bizottsági tagok, s azok közt az első sorban számosan fényes díszruhába öltözöttek. Beszédemet nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgatták, s midőn bevégeztem, a szokásos „tapsokkal és szűnni nem akaró éljenzésekkel" jutalmaztak. A közgyűlésből rögtön a kassai útra indultam. Csakugyan „egy kedves kis női társaságban", mely nemcsak utamat, hanem egész kassai mulatásomat is igen kellemessé tette. Nagy ünnepélyességgel fogadtak Kassán a vasútnál. Dacára a kellemetlen, esős időnek, népes küldöttség várt rám az indóháznál élén a polgármesterrel. Üdvözlőbeszédet tartott, melyre köszönettel választoltam. De nem tudtam magamnak megmagyarázni, s mai napig sem tudom, ezt a szokatlan kitüntetést s a továbbiakat, melyekben egész Kassán létem alatt részesítettek. Mióta lettem ilyen nevezetes ember? Mivel adtam okot erre a rendkívüli figyelemre? Csupán azzal-e, hogy egy verset írtam az ereklye-kiállítás albumába? A város hivatalos hintóján mentem a polgármesterrel egyenesen a kiállítás megtekintésére, ahol szintén lelkes örömmel fogadtak. Este hangverseny volt, melynek első darabját az én költeményem elszavalása képezte. Amint a szavaló kilépett s költeményem címét és nevemet hangoztatta, az egész fényes nagy közönség percekig tartó riadó tapsban és éljenzésben tört ki, melyet székemről fölkelve, jobbra-balra ősz fejem hajtogatásával köszöntem meg. A város előkelőségei siettek hozzám, hogy személyesen üdvözöljenek és kezet szorítsanak velem. Hanem aztán a vers szavalását tökéletesen tönkretette a szavaló. Sejtelme sem volt feladatáról. A költeményt át sem érzette, meg sem tanulta. A hangverseny után vacsora volt ugyancsak a „Schalkház" szállodában, hol a hangverseny is tartatott. Nem közvacsora, csak ki-ki a maga számlájára. Ott is tárgya voltam zajos tüntetéseknek.