Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

Én is előveszem most az öreg „Szikszait". Itt tartogatom fiókomban. Az ő kezök nyomait viseli annak mindenik lapja. Velem van szellemök, midőn eme könyvből imádságaikat ismétlem vagy folytatom. 1895. december 25. Elmúlt Karácsony első napja. Nagy hóeséssel köszöntött be az örvendetes ünnep. Már tegnap fehér hó világunk lett egyszerre, s ma egész nap szakadt, sőt most esti kilenc óra tájban is még mindig folytatja. - Úrvacsorájával éltem. Buzgó, nagy közönség töltötte meg tágas, szép templomunkat, csaknem hétszáz főből állott; de az úgynevezett úri rend, nők és férfiak egyaránt, teljesen hiányzott. Nemcsak nálunk, eme vidéki városkában, de mindenfelé felötlik ez a szomorú jelenség. Tagadhatlan bizonyítéka a benső vallásos élet elhanyatlásának. Mintha ebben a mi kálvinista hitünk rideg, egyszerű józanságában és felszabadított észjárásában nem találna elég tápot és vonzó erőt a műveltebbek kedélye. Mintha kielégítőnek tartaná az úri rend az olykori magánáhítat elmélyedését, az eszes és erkölcsös élet pozitív ténykedését a vallásosság közös, külső nyilvánulásai nélkül. Reám azonban mindig szomorítóan hat, midőn az ünneplő gyülekezetben az egyszerű nép soraiban néhány kevesed magammal éneklek az Úrnak. A december 19-ei tisztújításon elmondott búcsúbeszédemben nem vettem búcsút sem a főispántól, sem tisztviselőtársaimtól. Utólagosan akarom pótolni mind a kettőt. Levélben intézek hozzájok búcsúszózatot. Részben könnyű, részben nehéz feladat lesz az. De legalább talán elveszi élét azon panasznak, mely eme mulasztás miatt ellenem itt-ott már lappang vagy nyilvánul is. 1896. február 15. Hűtlenné lettem hozzád, kedves kis „fészek"! íme, másfél hónap óta élvezem az arany szabadságot és függetlenséget. Nem korlátoznak többé a hivatal nyűgei, minden aggódás vagy fenntartás nélkül jöhetek-mehetek tetszésem szerint. S mégis most vagyok itt először az új évben. Nem azt mutatja-e ez, hogy lelkem nem nyerte vissza a kellő rugékonyságát s nehezen bírja magát beletalálni ebbe az új helyzetbe? Azt tapasztalom, hogy írói foglalkozásra még mindig fölötte rest vagyok. Le kell győznöm a vér vagy a szellem bizonyos tunyaságát, mely rajtam erőt vett; vagy ki kell elmémből verni emlékét is annak a mindenféle kellemetlenségnek, mely engem a múlt évben úgy elgyötört, hogy amiatt a szédület bizonyos maradványát még most is érzem. Hiszen ha munkálkodni nem tudok, akkor meghalok. De hát a téli zordon évszak is visszatartott a látogatástól. Rokonaim meglátásán kívül alig várt itt rám valami egyéb. A szobából kilépni is alig lehetett. Hegyen, síkon mindenütt hó és jég. Szüléim sírkövére is csak az ablakon át röpíthettem üdvözlő pillantásaimat. Mert éppen előttem fehérlik az a temetőkertben a közeli hegy tetején. Azóta nagyot fordult vármegyénkben a sors kereke. Olyan nagyot, hogy öszszezúzta főispánunkat. Milyen magasan állott vagy képzelte hogy áll, s íme, egy fordulat a mélységes porba döntötte! Et celsas graviore casu decidunt turres, fe-