Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

két darab. Egyedül a szőlőm eléggé dús és gyönyörű. Tartok tőle, hogy minőség tekintetében az is a többi gyümölcs példáját követi. Két vadászatban is részt vettem: egy komor, hideg, esős délután Lossonczy Jenővel; a következő nap igen szép, meleg, nyári délelőtt Szepessy Gyulánál Berentén. Ez az utóbbi minden tekintetben kárpótolt az előbbi nap kellemetlenségéért. Elvezettel mulattam mind a szép természetben, mind a kedves család körében. Nem volt sok a fogoly, de mégiscsak. Én egyet bírtam lőni, Gyula négyet, s mind az ötöt nekem ajándékozta szinte erőszakosan. Örömömre szolgál az is, hogy a „Vöröskereszt" Előkangjáz addig babráltam, hogy ma nyélbeütöttem. Egy hat soros, tizenkét strófából álló alkalmi vers. Itt-ott van benne valami jó. De az egészen meglátszik, legalább előttem, hogy „kézimunka". Vasárnap délután - aug. 19-én - sírhalmunkat is meglátogattam. A halom tetején igen szépen virít a különböző élénk színű portula. Itt fent viruló élet, ott lent riasztó enyészet. 1906. augusztus 23. Mielőtt eltávozom, leszedjük az „Angulemi" körtét mind a törpe, mind a magas törzsű fáról, sőt a „csíkos Vilmos" körtét is. Ez utóbbit a múlt évben is éppen a mai napon szedtük. A fán mindegyik sokkal szebbnek és érettebbnek látszott. Itt alant többnyire zöld, szinte ízetlen. Magammal viszek egy jó csomót Miskolcra. A többi a húgaimnak marad. Lemezgerlettem a két fáról a „Parmen" almát is, ami még le nem hullt. Pár nap múlva a többiekről is letakarítom, mert különben egytől egyig lehull. 1906. augusztus 27. Mindjárt indulok. Holnapután ismét visszatérek. Tegnap miskolci vendégeink, rokonaink látogattak hozzánk. Itt töltötték az egész napot, az esti tíz órai vonattal távoztak. Biri húgom látta el őket ízletes ebéddel és vacsorával. Hozzám is eljöttek délután. Megnézték kertemet. Szomorúan mutattam nekik gyümölcsvesztett almafáimat. Nemigen bírtam őket megkínálni valami ízletes gyümölccsel. Rózsafáimról szedhettem össze egy csinos bokrétát Jucikának. A többieknek már nemigen jutott, amit egy kissé rossz néven is vettek. Kegyetlen szél fútt egész nap. Nem is fútt, hanem dühöngött. Porfelhőbe borította az utcákat, s leverte a még megmaradt gyümölcsöket. Dühöng a szél most is, midőn e sorokat írom, reggeli kilenc órakor. A hőmérő ott künn 15 fokot mutat. Úgy jöttem, hogy e napokban ismét vadászni fogok itt Lossonczy Jenőnél és Berentén Szepessy Gyulánál. Nem tudom, engedi-e az idő, mely most felleges, s a szél megszűntével alkalmanként esősre válik? Szeretném a mulatságot kedves szép vizslám kedvéért is, melynek viselkedése a mezőn szintén gyönyörködtető. Aztán magamnak is kevesebb gyönyörűséget nyújt a szabad természet, a mezei séta, mint maga a vadászat. Annyival inkább, mert ritkán juthatok hozzá. Vadászati drága bérletet fizetnem már nemigen érdemes, nem bírnám kihasználni. Barátaimnak pedig alig jutok eszébe, hacsak magam nem ajánlkozom.