Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

1906. április l6. Tegnap és ma a Húsvétot ünnepeltük. Mind a két nap megtöltötte a templomot az ájtatos közönség. Tegnap úrvacsorával éltünk. Egyházi beszédet a káplán tartott gyermekes módon, érthetetlenül hadarva; ma egy kis ünnepi diák meglepő ügyességgel mind a tartalom, mind az előadás tekintetében. Szinte mondhatni, hogy már kész papocska. Időjárásunk szinte félelmesen rendkívül meleg. A fejlődés napról napra rohamosan halad. Pár nap alatt sok körte- és szilvafa teljes virágzásban fog állani. A hőmérő reggeliben is 10-12 fok meleget mutat. A szárazság ijesztő. Hova marad a kívánatos esős április? Nem rontja-e le május, amit április épített? Most már örömmel sétálgatok kertemben. Látom, hogy legtöbb fám dús virágzásnak indul, s reményt ad a gyümölcsözésre is. A politikai világban meghozta a békét a koalíciós minisztérium megalakulása. Ámbár ez a béke, úgy látom, minden tekintetben igen vékony lábon nyugszik s igen bizonytalan. Az országgyűlés egybe van híva. A képviselőválasztás a jövő hó első felében történik. A „szabadelvű" párt feloszlott. Hívei elvonultak a küzdőtérről, próbálkozni sem fognak a választáson. A tér a „függetlenségi" párté. Az dühöng kíméletlenül a győzelem birtokában. Kizsákmányolja a helyzetet a kormány más elvű tagjainak rovására is. Tegnap már itt is megindult a korteskedés némi zajos ivással a „függetlenségi" jelölt érdekében... Bizony, bizony még mindig a „magyarok Istenének" különös segítségére van szükségünk! 1906. április 17. Az ünnep napjai elmúltak. Bizony hiában hirdeti a jó Szikszai György az ő Keresztyéni tanításaiban, hogy a Húsvét ünnepében nem testi örömmel kell örülni, nem evéssel, nem ivással, tobzódással, vendégeskedéssel stb, hanem az Úrban való lelki örömmel... Megtörtént mindkét ünnepnapon a templom buzgó gyakorlása, de a templomon kívül aztán, szokás szerint, sokfelé igenis testivé vált a húsvéti öröm, melynek zsibbasztó eredménye áthat a következő napokra is. A múlt évben elmaradt Miskolcon a Szemere-szobor ünnepélyes fölállítása. Ez év folyamán okvetlen megtörténik. A verset ez alkalomra én készíteném. Gondolkozom is róla: oly szándékkal is jöttem ide, hogy ittlétem alatt foglalkozom vele. Nem megy. Nincs hangulat, nincs emelkedés. Testnek és léleknek is több nyugalomra, több nélkülözésre van szüksége. Pedig itt kevesebb tárgy vonja, szórja szét figyelmemet, mint Miskolcon. Csendes, szép környezetem alkalmas volna az elmélyedésre. De mégsem lehet. Nem mozdul a bibliai tó. 1906. április 18. Amint ma reggel kitekintettem az ablakon, láttam, hogy a káplán palástba öltözve haladt az utcán; utána az egyházfi fehér kendővel letakarva vitte kezében a szent jegyeket. Gyors léptekkel mentek. Valami szegény haldoklónak vitték utolsó vigasztalásul és bátorítóul az úrvacsorát. Elgondolkoztam. Az élet ösztönee vagy a megszokott hit ereje, hogy az ember a végső pillanatokban mint kapkod a