Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

vidám és elég eleven. - Miskolcról pedig azt az „expresz" értesítést veszem ma, hogy a mai déli vonattal siessek be a ma délután négy órakor tartandó főispáni ér­tekezletre a szerdán, f. hó 14-én tartandó megyei közgyűlés tárgyában. A győztes „függetlenség" valami vad határozatot akar provokálni, szinte feleletre vonását a királynak, hogy mért nem felel a parlament föliratára - szinte forradalomig menő renitenciát. Nem megyek be, inkább itt folytatom az ünnepet. Úgyis hiába úszunlc^néhányan az ár ellen. Tetszés szerint gázolhatnak a hatalom birtokosai. Annak is eljön a vége. S a szegény országnak élnie kell, habár fojtogatva is. Tegnap délután meglátogattak húgaim. Bőven elláttam őket gyönyörű ró­zsákkal. Igazán nem győztek nézegetésével betelni kertemben ezeknek a dúsán vi­rító, rendkívül szép rózsakoronáknak. Most díszlenek teljes pompájúkban. Ez év­ben nem fogom többé ily díszben látni őket. Pár hét múlva a dús virulatnak csak halvány emlékei maradnak. Azon túl már csak a gyümölcs fejlődése felé fordul a figyelem, különösen a szőlőre, mely egyszer-egyszer ily dús termést nem muta­tott. 1905. június 13. Felette unalmas délutánom volt tegnap. Folytonosan esett a sűrű eső, mely még ma is szinte lecsöppenő félen van. Úgy látszik, csakugyan fenyeget bennün­ket Medárd jóslata. A szobából sem lehetett kilépnem. Rab voltam egész délután, egész este. Néma egyedüliségben gyötrődtem. Nem volt kivel szót váltani. Lan­kasztó álmosság nehezült rám, s kínomba került nem engedni neki. Egyik köny­vet a másik után vettem kezembe. De ez csak kapkodás volt, nem foganatos olva­sás. Öltem az időt, míg eljött a lefekvés órája. így és még sok egyéb módon kell fi­zetni az agglegényi függetlenséget és szabadságot! Mostanában éjszakáim is mindig rosszak. Nyugtalanít a fájdalmas bal oldal, mely nem akar enyhülni, ha táplálkozásomban eléggé vigyázó és tartózkodó va­gyok is. Hatással van rá, úgy vélem, a kedélybeli izgatottság is, melyet mostanában szinte öntudatosan szereztem magamnak. Mert az ember olyan dőre, hogyha jól van dolga s baja nincs, maga szerez bajt magának. Tudja, látja, elítéli fonák visel­kedését, mégis folytatja. Pedig elég volna most a léleknek maga a hazai dúlt viszo­nyok terhe önteremtett szívbeli gyötrelmek nélkül is! Délután visszasietek innen a felhős ég alól Miskolcra, de ott is csak így borul rám az égbolt. 1905. június 23. Itthoniétemben tegnapelőtt délután rózsákat oltogattam, melyeket Miskolc­ról hoztam Eder Elek gazdag rózsatelepéről. Tizenkilencet szemeztem hét darab csipkébe. Nem tudom, minő foganatja lesz. Most már a kezem nem oly biztos e műveletben, mint régen volt, midőn szenvedéllyel űztem ezt a foglalkozást, s még az Avas-hegy vad bokrai közt is beoltogattam - csak úgy a természet számára - a szebb csipkevesszőket. Tegnap pedig törpefácskáim sarjainak júniusi csonkítgatá­sával foglalkoztam. Úgy kifáradtam a nagy melegben, akár egy napszámos. A ker­tész nem jött ezt végezni, bár ígérte, de úrnapját ünnepelte, s úgy gondolta, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom