Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

vidám és elég eleven. - Miskolcról pedig azt az „expresz" értesítést veszem ma, hogy a mai déli vonattal siessek be a ma délután négy órakor tartandó főispáni értekezletre a szerdán, f. hó 14-én tartandó megyei közgyűlés tárgyában. A győztes „függetlenség" valami vad határozatot akar provokálni, szinte feleletre vonását a királynak, hogy mért nem felel a parlament föliratára - szinte forradalomig menő renitenciát. Nem megyek be, inkább itt folytatom az ünnepet. Úgyis hiába úszunlc^néhányan az ár ellen. Tetszés szerint gázolhatnak a hatalom birtokosai. Annak is eljön a vége. S a szegény országnak élnie kell, habár fojtogatva is. Tegnap délután meglátogattak húgaim. Bőven elláttam őket gyönyörű rózsákkal. Igazán nem győztek nézegetésével betelni kertemben ezeknek a dúsán virító, rendkívül szép rózsakoronáknak. Most díszlenek teljes pompájúkban. Ez évben nem fogom többé ily díszben látni őket. Pár hét múlva a dús virulatnak csak halvány emlékei maradnak. Azon túl már csak a gyümölcs fejlődése felé fordul a figyelem, különösen a szőlőre, mely egyszer-egyszer ily dús termést nem mutatott. 1905. június 13. Felette unalmas délutánom volt tegnap. Folytonosan esett a sűrű eső, mely még ma is szinte lecsöppenő félen van. Úgy látszik, csakugyan fenyeget bennünket Medárd jóslata. A szobából sem lehetett kilépnem. Rab voltam egész délután, egész este. Néma egyedüliségben gyötrődtem. Nem volt kivel szót váltani. Lankasztó álmosság nehezült rám, s kínomba került nem engedni neki. Egyik könyvet a másik után vettem kezembe. De ez csak kapkodás volt, nem foganatos olvasás. Öltem az időt, míg eljött a lefekvés órája. így és még sok egyéb módon kell fizetni az agglegényi függetlenséget és szabadságot! Mostanában éjszakáim is mindig rosszak. Nyugtalanít a fájdalmas bal oldal, mely nem akar enyhülni, ha táplálkozásomban eléggé vigyázó és tartózkodó vagyok is. Hatással van rá, úgy vélem, a kedélybeli izgatottság is, melyet mostanában szinte öntudatosan szereztem magamnak. Mert az ember olyan dőre, hogyha jól van dolga s baja nincs, maga szerez bajt magának. Tudja, látja, elítéli fonák viselkedését, mégis folytatja. Pedig elég volna most a léleknek maga a hazai dúlt viszonyok terhe önteremtett szívbeli gyötrelmek nélkül is! Délután visszasietek innen a felhős ég alól Miskolcra, de ott is csak így borul rám az égbolt. 1905. június 23. Itthoniétemben tegnapelőtt délután rózsákat oltogattam, melyeket Miskolcról hoztam Eder Elek gazdag rózsatelepéről. Tizenkilencet szemeztem hét darab csipkébe. Nem tudom, minő foganatja lesz. Most már a kezem nem oly biztos e műveletben, mint régen volt, midőn szenvedéllyel űztem ezt a foglalkozást, s még az Avas-hegy vad bokrai közt is beoltogattam - csak úgy a természet számára - a szebb csipkevesszőket. Tegnap pedig törpefácskáim sarjainak júniusi csonkítgatásával foglalkoztam. Úgy kifáradtam a nagy melegben, akár egy napszámos. A kertész nem jött ezt végezni, bár ígérte, de úrnapját ünnepelte, s úgy gondolta, hogy