Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója 1. 1892-1907 (Miskolc, 2001)

Szentpéteri üres fészek. Lévay József naplója (1892-1907)

ez az ünnepi heverés többet használhat a lelkének, mint testének - egy kis mun­káért - az egy forint. Délután a rokonok társaságában a magas hegy tetején levő pincét látogattam meg. Ott volt estefelé az uzsonna-vacsora. Onnan letekintve va­lóban elragadó ez a tájkép, a Sajó tágas völgye, melyen most teljes pompájában tündököl a teremtő természet. Az utóbbi napok gyakori bő esőzése mindent új életre szólított. Úgy látom, különben sem valami dús gyümölcstermésem egy része máris lehullot, s folytonosan hull: alma, körte, barack. Különösen sajnálok néhány tör­pe körtefácskát, melyek most mutatták be első néhány darab gyümölcsüket. Előre biztatott a remény, hogy legalább egy-kettő megérik belőlök, s megkóstolhatom. Lepergettek. Egy évig kell várnom. Várhatok-e? 1905. június 24. Csak ma reggel utazom vissza, pedig tegnap délután akartam. De három-négy óra tájban oly esőszakadás volt, hogy az elmenetel csaknem lehetetlenné vált. Az­tán jól is esett kissé még itt időznöm. Most borongós, hűs az idő, de legalább fel­szikkadt némileg. 1905. július 11. Búcsúlátogatás itt ez a két nap: ma és holnap. E héten szombaton, július 15-én utazom a Tátrába, mint a múlt években, most is három-négy heti tartózkodásra, ismét csak Tátraszéplakra. A múlt évben is csaknem éppen ezen időpontban in­dultam, s mint akkor, úgy most is Horváth Lajos társaságában. Illő, hogy egymást támogassa a régi két öreg barát. Gyulai Pali csakugyan vendégem volt legközelebb egy egész hétig. Alig mer­tem remélni. Július 3-án este utazott vissza. Nagyon nehezen s elgyengülve moz­gott különösen lábai gyöngesége miatt. De kedélye, szelleme eléggé eleven. Régi szokása szerint most is különböző s gyakran igen furcsa emléktárgyakkal kedves­kedett jó ismerőseinek. Jó szív és megszokás, melyet gyakorolni önmagának is jól­esik. Beszélgetésekkel, látogatásokkal töltöttük azt a néhány napot. O itt Miskol­con már annyira kedvelt és ismerős, hogy szinte a magunkénak tartjuk. Kapva­kapják ebédre, vacsorára. Nekem alig jár őbelőle valami. Meglátogattuk báró Radvánszky Bélát Sajókazán június 30-án este, s másnap, július 1-én délután vet­tünk onnan búcsút. Különösen lekötötte figyelmünket a báró nagy becsű és terje­delmű könyvtára, mely úgy a családra vonatkozó okmányoknak, mint a hazai történelem és irodalom írott és nyomtatott emlékeinek nagy értékű tárháza. Tíz­tizenegyezer kötetet foglal magában. Ez Radvánszky Béla fontos és becses irodal­mi munkásságának, mint ő mondja, „a műhelye"... Mondani sem kell, hogy szíves fogadtatásban részesültünk. A grófnéhoz, mint most már teljesen egészségeshez, most volt először szerencsém. Társalgása kedves, természetes, megnyerő. Kék sze­méből jóság és ész sugárzik. Beszélgetése is elárulja az öröklött „Tisza-talentumot". O a Tisza Kálmán leánya - Ilona. Sétálgattunk az úri lakot környező nem nagy, de igen csinos parkban. Ebédre Odescalchi hercegné, Dégenfeld grófnő is megér­kezett Sajóvámosról. Búcsúzáskor R. Béla megajándékozott engem Rimay János

Next

/
Oldalképek
Tartalom