Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Az új házasok

Az asszonyka tátott szájjal bámult. - Jé! Nohát! Azt a...! - csodálkozott, majd rárontott emberére: - Hát te ezt mind honnan tudod, kitol tanultad, mikor tanultad? De nem volt féltékeny, merő tudásvágy gyötörte csupán, az igazi női kíváncsiság. Gyuriban megállt a levegő. Gondolati motollaként forogtak. Nem, Erzsust nem mondja meg! - Hát tudod, az új emberek sok mindent beszélnek az istállókban esténként. Ott hallottam ezeket. - És akkor biztos, hogy most nekem még nem is lesz gyerekem? - Mikor volt a vérzésed? - Az elmúlt hét elején, hisz ma már megint hétfő van. - Akkor biztos. - O, de kár? Olyan jó lett volna egy kisbaba! - Ne félj, majd lesz még! Osszefekszünk minden este, és egyszer csak lesz. Jó? - Jó bizony, nagyon jó! Csak ezután is úgy fáj, mint tegnap este? - Nem, ezután már csak jobb-jobb lesz. Megpróbáljuk-e most? - Jaj, most ne, most világos van, majd este. Ebben maradtak. A lagzi a húsvét utáni héten volt, e hét végén szerződtek, május elsején mentek is. Eddig még minden este együtt voltak. - De mi lesz a summásságon? - ötlött fel Judiban, - mi lesz a sok ember között? Szabad-e, lehet-e majd ott is? Május elseje hétfőre esett, előtte való vasárnap, mint ahogy eddig is, együtt mentek a nyolcórai misére. Büszkén, ahogy az új házasokhoz illik. Már Judi sem pirult a csúfolódó célozgatások miatt, hisz ő „mindent" tudott a menyecskeéletről, s a kíváncsiskodók pillantásai sem zavarták. A pap épp az Urat mutatta, amikor szörnyű szédülés, hányinger fogta el. - Gyuri, menjünk ki, jaj, mindjárt meghalok! Rárogyott Gyuri karjára. A férj már sejtette, hogy a felesége állapotos. A templomi szédülés ennek biztos jele. A lagzi után való napokban ugyanis újra elment Guba Erzsához, mert eszébe jutott, hogy valamivel meg kéne köszönni a felvilágosítást. Volt még egy kis maradék sütemény, Judinak azt mondta, hogy Lokhe sógorokhoz megy. - Jól van, de ne maradj soká. Látod, esteledik.