Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Az új házasok

- Jól van, akkor nem olyan nagy bűn, ha csak tanulás végett csináltad. Imádkozz el öt Miatyánkot, öt Üdvözlégyet, egy Hiszekegyet! Az első kettő még csak ment valahogy, de a Hiszekegy már sehogy se ment, hiszen sosem tanulta senkitől. Úgy vélte, elég, ha elmond összesen tíz-tizenkét Miatyánkot. Hogy a végén kilenc volt-e vagy tizenegy, tán az Isten sem tudta, de Gyuri biztos nem, mert nem volt nála olvasó, amelyről kiszemezhette volna, az imamormolás közben pedig már a délutánon járt az esze: elég lesz-e az 50 liter bor, hisz kínálni is kell, az összehordott aprójószág, a három kiló rizsa a tejbekásához. Nem lesz-e valaki rosszakarója, aki szét akarja zavarni a násznépet? Mert mindig akad egy gurdonyboiyt,

58 akinek sehogy sem jó! Mire idáig ért, elunta az imádkozást, a térdeplést, s az oltárnál épp az áldoztatáshoz csendített a ministráns gyerek. Egymás mellé térdeltek az áldoztató rácsnál. A két szelíd, jámbor fiatalra még a pap is szeretettel nézett, s a szokásosnál is hangosabban, igazi áldó szíwel-hanggal suttogta az áldoztatási szöveget. A lakodalom szépen lezajlott, egy rossz szó sem hangzott. A menyasszony ékes volt, szép volt, még a kölcsönkért ruhában is, búzavirágos-kalászos koszorúját büszkén, délcegen viselte. Gyurit is boldog büszkeség töltötte el, mikor rá nézett. - Az övé, egészen az övé! Mulattak reggelig, akkorra ugyanis a bor elfogyott az utolsó cseppig, a sok ennivalóból is alig maradt annyi, ami elég lesz ebédre meg estére. Még szerencse, Kis Máté Palkó bá, a borért felelős öreg - jó előrelátással -, félre tett vagy két litert, mert tudta, hogy Gyuri első útja a sógorához vezet, s üres kézzel csak nem mehet oda! Köszönte is Gyuri erősen. A vendégek szépen eltakarodtak, a muzsikus a Rákócziindulót játszotta. Csak Judi keresztanyja-apja maradtak és ők ketten. Vasárnap volt, szürke, hideg, hétköznapi vasárnap. Lefekvésről szó sem lehetett. El kellett szépen mindent takarítani. A két asszony elmosta a lagzis edényeket, a két, egyenként tízliteres cserépfazekat, amelyben a hét nyelven beszélő leves főtt, a két tízliteres piros kaszrolyt, igaz, ezt áztatni is kellett, mert egy picit odakapta a rizskását, az üstöt, amelyben - szükségből - a káposztát főzték. A tányérokkal nem volt gond, mert nem is volt akadékoskodó, gonoszkodó