Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Az új házasok

tányér. Csak úgy ötös-hatos tálból ettek, mint a summásságon, de ha kiürült, itt még tettek bele, s asztal mellett, lócán ülve kanalaztak a magukkal hozott kerek fakanállal. - Látod, jányom, érti a dolgát Bollók Mari néném, nem hiába summásgazda feleség! Jó lagzis szakácsnő', éhen senki, még az utolsó gyerek se maradt, de pocsékba sem ment semmi! A két ember a kölcsönkért lócákat, asztalokat vitte haza, rendbe kellett tenni az udvart is, mert elég szemetes volt. Majdnem délig tartott a munka négyüknek. Megmelegítették a lagzimaradékot, ettek. Keresztapáék is hazamentek azzal, hogy ledőlnek egy kicsit, hosszú volt a nap tegnap hajnal óta. A fiatalok is fáradtak, de fóleg álmosak voltak. Alig tették le a fejüket, már aludtak is. Késó' délután elmentek Lokhe sógorokhoz, de siettek haza, s mire igazán beesteledett, már bezárták maguk után a kiskaput is, a pitarajtót is. Ne zavarja okét senki. - Van-e még egy nyelet bor? - baktat Gyuri a komrába, pedig tudja, hogy van. A liszteszsák mögé nyúl, s akkor jut eszébe, hogy ezután már nem kell rejtegetni senki eló', hisz 6 az úr a háznál. - Iszol-e te? - Nem, nem kell, a fejembe száll, oszt csak fáj tóle. - Jó, akkor nyelek én egyet. - Jaj, csak sokat ne igyon! - de látja, nem sok fogyott az üvegből, s már le is tette a padka végére. - Bontsd el az ágyat, lelkem, pihenjünk! Amíg az ágyneműt igazgatta, Judi agyában kergetó'ztek a gondolatok: - Jaj, Istenem, hogy kéne kiküldeni, amíg én levetkezem, lefekszem? Gyuri: - Kimegyek még félredolgomra - s tán nem is sejti, milyen kíntól menti meg a feleségét. - De bátran kimondta, hova megy! O nem szégyelló's, mint én! Mire bejött, az asszony, a még nem is asszony, picire összezsugorodva bújik az ágyon a fal mellé. Levetkó'zik, melléhúzódik, de nem szorosan. - Judi lelkem, fordulj hát felém! - kérleli, s gyöngéd eró'szakkal magához vonja. A lány úgy remeg a karjaiban, mint egy riadt, befogott kismadár. - Ne fél hát, mi lelt? A válasz egy hatalmas sóhaj, meg a némaság.