Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Otthon

méltatlankodása, akkor az anya kiszólt: Jányom, gyere már be, mert megfázol! A legényt nem küldték el, ó't ritkán figyelmeztették, a megrovást mindig a lány kapta. Ha a legény nem volt nagyon ittas, értett a szóból, elköszönt, ment. Ha a természete mást parancsolt, akkor a lány fogta a szót keményebbre. A vége ez volt: - Többet ide be se tegye a lábát! Menjek Isten hírivei! - s kinyitva a pitarajtót sokszor lökött is egyet a kellemetlen vendégen. Ha megértették egymást, halkan beszélgettek mindenféléről, ami úgy eszükbe jutott, a gazdagabbak a terméssel, a jószágokkal dicsekedtek, a szegények fő témája a summásság volt, de legfőképp az időjárásról, lagziról, cuháréról, fonóról, érdekesebb pletykákról, halálesetekről szólt az akadozó beszélgetés, hiszen szűkös volt a szókincsük, a tudásuk. Ha meg igazán szerették egymást, a legény csókért kunyerált, valahogy így: - Mari, szeretsz-e? - O, mennyek már, hát! - Ez a hát igent jelentett. - Akkor csókolj meg! - O, ne izéljék má! - No, akkor Isten áldjon! - Gyöjjék má, maga vén csesznye! - s gyorsan visszahúzta a legényt, aki már a fakilincs madzagját fogta, de csak fogta, a világért sem akart ő elmenni. Megtörtént a csókváltás. Több volt ebben a beleérzés, a szokásjogi kimondhatatlan felelősségvállalás, mint az erotika. Ez már titkos eljegyzés volt. De ha mégis átcsúszott a csók a csókolózásba, s a testek forróvá váltak, bizony néha megesett, hogy a lány megesett. Hogy könnyen fel lehessen venni, a matyó szoknya elől eléggé nyitott volt, csak a korcmadzag fogta jól össze derékon. Csupán a sure takarta el rendesen. A szerelem hevületében ez már nem okozott gondot, de még a legalul levő pendely sem, mert igen bőre szabták. Többnyire azonban csak puhatolták egymás érzelmeit, gondolatait, minden érintés nélkül. Egyszer-egyszer összejöttek a fiatalok a fonóban. Hozták talpasguzsalyukat s a jókedvüket. Egy ideig pergett az orsó, fogyott a kifogyhatatlan nyál, nőtt a megfont gombolyag, mint a gyereklány melle, akire tréfásan azt szokták mondani: Tardon járt gombolyítani! Beszélgettek, pletykáltak, mindig arról, aki nem volt ott, majd nótázni kezdtek. Az éles, erős női hang kihallatszott az utcára is, s becsalta a legényeket. Valahonnan előkerült a dudás is,