Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A summásélet

- Én, én még sosem raktam, meg fiatal is vagyok még ehhez. - De még nem is láttad, hogy kell? - Látni láttam már, segítőként voltam már kazlas, de nem én voltam a kazalmester. - Akkor mos te leszel, fiam! Valamikor csak el kell kezdeni! Hozzád van a legnagyobb bizodalmam. Tudod, ez külön fizetséggel is jár, mert ez már igazi szakembert kíván. Minden napért öt kiló búzát vagy a búza árát kapod a szerzó'dött béred mellé. Gyurit mellbe vágta a nagy lehetőség. - Hát, ha Andris bátyám megbízik bennem, megpróbálhatom! - Bízok benned, fiam, tudom, a kazalon is ember leszel! - s kezet nyújtott. A legény megilletődve fogadta el a feléje nyújtott hatalmas tenyeret, s megérezve erejét, ő is ugyanúgy viszonozta a férfias marokszorítást. A kastély vendégei szerencsére ráértek, meghosszabbították ittlétüket, s a Judi benti szolgálata is folytatódott, így nem kellett a cséplőgép mellett a pelyva- meg a töreklyukban a port nyelnie egész nap, három álló hétig, míg a cséplés tartott. Olyan por volt a szűk helyen, hogy szinte szét sem látszott. A summások a szájuk, orruk elé kendőt kötöttek, hogy védjék belső szerveiket, amennyire lehet. Az elhatalmasodott tüdővésznek — úgy vélem - a cséplés során beszippantott óriási pormennyiség is oka lehetett régen, a kezdeti időkben, tehát, amikor történetünk játszódik, a század elején. Ez minden időben, évben megismétlődött, s tartott egy-egy hónapig, mert sok uradalomban ennyi ideig is csépeltek. Az asztagok felépítése jobbról-balról bezárta a gépet. Három asztagot emeltek mindkét oldalon. Egy asztak sok-sok keresztből állt, az alapja kb. 3-4 méterszer ugyanannyi, felfelé egyre szélesedett a cséplőgép magasságáig, aztán lassan keskenyedett, míg végre egyetlen kéve hosszáig szűkült. Már maga ez az egy asztag is elég lett volna, hogy a gép oldalánál, illetve a szalmarázónál kényelmetlenné váljon a munka. De az elsőt megtoldották mind a két oldalon még két asztaggal. Hogy miért így kellett ezt? Először azért, hogy ne kelljen rövid időközönként új meg újabb asztag mellé állítani az egész berendezést: a nem önjáró, szalmával fűtött gőzgépet, amely hatalmas szíjáttétellel hozta működésbe a cséplőgépet és az elevátort. Es hatalmas szalmakazlat raktak, hogy az óhatatlan beázás miatt minél kevesebb legyen a veszteség, hisz a szalma igen értékes volt, nem úgy, mint az 50-80as években. Az átállás is nehézkes és időrabló lett volna. Hogy