Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Alkonyodik

- És áttértünk prózaibb dolgokra. Fájt a lába, néha érezte már a szívét is, a lélegzése is nehezebb, az étel sem esett már olyan jóízűen, mint eddig. - Sokat szaladt édesapám, nem kellett volna annyit! - Jaj, dehogy fiam! Itt voltatok kicsinek állandóan éhesen, ruhátok sem volt soha elegendő, mindig egymásét húztátok-nyúztátok, no, meg tudod, a véremben volt az igyekezet mindig. Azt mondták a régi öregek, hogy nagyapám volt ilyen szaladós fajta. Apám már nem, arra jól emlékszem. Igen, ez az örökló'déstan egyik elve, de nem magyarázkodtam. Az öröklődésről jutott eszembe: - Honnan kerültünk mi ide, édesapám? A Petrány név nem kövesdi, nem magyar. Jóskának a rendőrséghez kerülve meg kellett magyarosítania, így lett belőle Papházi, s csak később döbbentünk rá, hogy elegendő lett volna egy i-vel megtoldani, máris magyaros hangzása lett volna. - A fene tudja, erről nem hallottam soha. - Egy másik család is viseli Kövesden. - Az a másik család is rokon, nagyon messziről, csak már nem tartjuk a rokonságot. Később, fiatal tanár koromban utána néztem a plébánián. Őseim idején még csak ott voltak anyakönyvi- születési bejegyzések. Ezek alapján valamikor Mária Terézia és fia, II. József telepített be a török által elpusztított területekre szláv családokat az 1700-as években. Szláv eredetről árulkodik a nevünk is. - Akkor mi nem is vagyunk magyarok? - ütődött meg apám. - Petőfinél kell-e nagyobb magyar? Pedig az ő apja igazi szerbhorvát eredetű volt, Petrovicsnak hívták. Még Sándort is sokáig, csak költőként magyarosította meg a nevét. Az számít, ki milyen nemzetiségűnek érzi, vallja magát! - Meg az, fiam, hogy ne civakodjanak, békességben éljenek egymással. Eltart ez a föld háromszor annyi embert is, de hiába! Nem vagyunk egyformán békeszeretőek. Egyik a másikat megfojtaná egy kanál vízben! Miért? A nagyobb koncért! S íme, akarva, akaratlanul ismét a politikára terelődött a szó, de ez már nem volt harcias, csak áhítozó, csendes, fáradt, nagyon fáradt vágyakozás egy jobb, egy igazságosabb világ után, s vágyakozás az örök megnyugvásra. Apám megérzése bevált: 1956 őszére Rákosiéknak kitelt, a nép megutálta őket örökre. Apám csak azon csodálkozott, hogy nem a paraszt nép kezdte a forradalmat.