Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A matyó lakodalom

jég agyon ne üsse. Áll is mozdulatlanul, akár a cövek. De amilyen hirtelen keletkezett, olyan gyorsan el is száguldott a vihar és a felfénylő napon felragyogott a keleti égen a csodaszép szivárvány, a földön pedig a jég csillogott szanaszét, mint a szétszórt pattogatott kukorica. - No, ez megadta a kukoricának, odanézz! - mutat a közeli kertre Misa bá. - Né,

31 milyen sallangosra hasogatta a szárát! - ámult el Gyuri —, erről sem törnek az ősszel pattogtatnivalót! Ezen egy kicsit elkeseredett, mert a pattogatott kukoricát nagyon szerette, még Bosnyák Gyura bátyjáéknál ismerte meg, igaz, ő többnyire csak a domóját kapta. Azt mondták, neki még jó foga van. A jégtől a lába fázott egy kicsit, de jó is volt, legalább pihentette. - Mivel még három óra sincs, be nem hajthajtunk, indíts viszsza! Kint éri őket az igazi meglepetés! Nézik a kutat, a kút sehol, csak néhány deszkadarab szanaszét. Az ágas, a gém kidőlve, az ostor kettétörve, a dézsa az ostor felével a vízben, csak épp az ostor hegye látszik ki egy kicsit. - Még jó, hogy megitattunk, mielőtt kitört a vihar! - Tudod-e már, miért riadt meg a csorda? — kérdi nagy okosan Misa bá. - Ühüm - bólint a gyerek s elgondolkodik: - Mi az Isten csudájáért, hogyan érzik meg a veszedelmet a jószágok előre, s mért nem érzi meg az ember? Nem tudta, és hiába kérdezte a csordást, ő is csak a vállát rándította. - Az ördög meg de tudja! - Ha itt maradok, már én sem élek, engem és szétvágott volna a villám — zárja le megnyugodva a szörnyű élményt Gyuri. Pedig esőben, viharban volt része az előtt is, az után is bőven, méghozzá golyózáporos viharokban is eleget. A matyó lakodalom Az egyik csendes este, úgy újév után Matyi sógorral beszélgettek fiatal legény korukról. Azért erről, mert Jóska, a már tizennyolc esztendős legény épp a jányokhoz készült. Felhúzta a tükör31 no lám! (Nézd!)