Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A matyó lakodalom

fényes görbeszárú csizmát, ezt az apjával már ketten csinálták, fejébe vágta az új csúcsos kalapot. Köszönt, ment. - Emlékszik-e még, Gyuri sógor, amikor mi suhancok meg újlegények lettünk? - Emlékszem bizony, hogyne emlékeznék! Régen volt már az! Hej, de sokszor megkergettek bennünket a daruszögi meg a görömbölyi öreglegények! Megáll a szóval, de a gondolat tovább szalad... Mert milyen a legény? Eltöri a nyavalya a lány után mindenfelé, főleg egy-egy lagziba. Odacsalja a rezesbanda is, a kíváncsiság is, meg az is, hogy a lakodalmak már délben megkezdődtek a menyasszony búcsúztatóval, s déltói az esti etetésig-itatásig volt elég idő a nézelődésre, a táncra. A búcsúztatót többnyire egy öreg rokon vagy egy felfogadott lakodalmi búcsúztató mondta, a versét is ő maga találta ki. Volt annak vidám, csiklandós része, de volt aztán olyan szomorú is, hogy minden asszony meg jány elpityeredett rajta. Mintha csak a boldog, meleg családi fészekből egy kemény, kegyetlen világba kerülne a leány, mintha csak az utolsó útjára menne. Igaz, ebben sokszor volt is valami! Már csak azért is, mert a szokások különös szeszélye folytán, a lány a falu egyik végéből épp az ellenkező végébe ment férjhez, s új parancsolója az ura mellett - az anyós lett. Egyik-másik anyóstól pedig mentsen meg az Isten! Az anyós irigy volt a menyre, mert az fiatalabb volt, mint ő, még az urának is jobban tetszett már, mint a megunt, többnyire mindig zsémbes, öregedő asszony, aki már régen elfelejtett még nevetni is, és nem is kívánta esténként az urát sem, s ha kellett, csak kényszerűségből adta magát a „Hagyd magad, hamarabb szabadulsz" - bölcsesség alapján. Irigy volt azért is, mert a fiatal menyecske elvette tőle dédelgetett gyermekét, s ez után már a menyecske dorombolt az új embernek, s tömte tele a fejét minden bolondsággal. Ha az anyós gyenge akaratú volt, a fia többé nem hallgatott rá, de ha kutya kemény, akkor a fiatalasszony sorsa pecsételődött meg az anyós és a férje haláláig. Ha meg a menyecske butuska is, ügyetlenke is volt ráadásul, az anyós előtt végképp nem volt megállása. A lány tehát jól tette, ha megnézte és meggondolta, kihez megy feleségül. Erre intette őt a lakodalmi nóta is: Barna kislány jól meggondold magadat, Hová teszed le a leányságodat! Gyöngyvirágos oltár elé leteszed, Onnan többé soha fel nem veheted.