Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)
A csordásbojtár
hordás után, egy forró napon olyasmi történt, amit aligha felejt valaha! A csorda békésen delelt a kút körül, már ók is ettek sült szalonnát paprikával, s leheveredtek a kútkáva árnyékába szunyókálni. A nap égetett, a levegő olyan mozdulatlanul állt, hogy a szikesebb részen előforduló árvalányhajat sem lengette meg. Elalvás előtt szétnézett, hogy jól van-e minden, s tekintete egy villanásnyira a távoli Kékesre esett. Csúnya, sűrű fekete pontot, felhőpamacsot vélt látni, de nem törődött vele, elaludt. Iszonytató bődülés riasztja fel. Gazsók, az öreg bika, mintha csak rúgó lökné felfelé, óriásit ugrik, egy másik vészjóslót is bődül, s farkát felvágva elindul a falu felé. A csorda egy pillanat alatt talpon, s az öreg bika után. A csordás is, Gyuri is a kútkáva védelmébe húzódik, különben az állatok széttaposnák őket. - Nézd csak - mutat az égre a csordás, de abban a pillanatban kap is a kalapja után, mert a hirtelen keveredett szél repíti, s belevágja egyenest a kútba. Nincs idő kihúzni. - Gyerünk a csorda után, mert még kárt tesznek magukban! s lódulnak a nekivadult jószágok után. - Bogár, Vitéz, elejbe! - ordít a kutyákra Misa bá, mert akkor már kettő volt. A kutyák teszik a kötelességüket, de az eddig lomha állatként ismert tehenek, a bika vezérletével, olyan gyorsan csörtetnek árkon-bokron keresztül, hogy csak a falu szélén érik el őket. Akkor is csak azért, mert a sínek előtt maguktól megállnak. A két kilométeres szaladástól kitikkadva ér oda a két őrző, a csorda akkor már békésen, némán áll. Az ég elsötétül, akkorát dördülcsaftan, hogy a gyerek füle szinte belesiketül. - Drága jó Istenem, segíts meg! - sóhajt, de már zuhog is az eső. A szél méginkább nekivadul, ő erre az öreg bika védelmébe húzódik. A levegő felfelé csap, a gyerek látja, ahogy egy nagy szál deszkát felrepít. Hogy honnan, ki tudja. - No, mámeg jég esik! — s a csordás felpislog. A felhő sem fekete már, hanem csúnya, piszkosszürke, villámlik erősen, csörögcsattog, s előbb cseresznye, majd dió, itt-ott galambtojás nagyságú jég paskolja az állatok hátát, és szarvukon úgy kopog, mint mikor a léckerítésen elhúz a gyerek játékból egy vastagabb botot. Gyuri már egészen a bika alá guggol. A jószág meg sem mozdul, csak a fejét lódítja jobbra-balra, rendben van-e minden. Rendben. A kutyák a szélső ház félszere alatt, a csordás kopaszodó fején a tarisznyával, a bika pedig tudja, hogy neki a gyerekre kell vigyáznia, a
