Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A csizmaüzemben

- Jaj a seggem! Minden szőröm leégett! - s kapja, lepi a nadrágjával a sajgó részt. A röhögés a város túlsó végéig hallatszott, nevetik az egész jelenetet, kinevetik a pórul járt javaslattevőt: - Aki másnak vermet ás ... ! így mulatták a pihenőidőt. Mikor milyen bolondság jutott eszükbe. Néha azért hol egyik, hol másik komorodik el, valahova a távolba, haza gondolnak, s mélyet sóhajtva kérdezgetik egymást: - Mikor lesz már vége ennek az istenverte háborúnak? Mért nem kötnek már békét, s engednének haza bennünket!? Már unták az egészet, unták egymást is, mire ismét kitavaszodott. 1917 tavasza azonban újabb reménységgel töltötte el őket. Az újság, a szakácsnők segítségével hírül hozta, messze Szentpétervárban meg Moszkvában forradalmi mozgolódás támadt, elűzték a cárt, munkáshatalom jött létre. - Te, ez valami olyasmi lesz, mint volt nálunk 48-ban! Örültek, azt hitték, ezzel a háborúnak is vége. Az orosz tiszt azonban lehűtötte forrósodó honvágyukat. Valami kettőshatalomról beszélt, hogy ez átmeneti, s meg volt győződve, hogy a hadsereg, a cárhoz hű erők igen erősek, a cári hatalmat nem lehet csak úgy egyszerűen megdönteni, a háború pedig tovább tart, mert az ellenségnek esze ágában sincs abbahagyni. - A ti uraitok a hibásak, amiért még mindig itt vagytok, mert nem akarnak békét kötni. Ha ők békét kötnének, ti is haza mehetnétek. Elhitték, hiszen hihető volt az orosz szava, és hát valamit hinni is akartak, s lelkükben, szavukban saját uraikat, saját kormányukat szidták, sokan Ferenc Jóskát. Ók nem tudhatták hogy a király 1916 novemberében már meghalt. Tudatukban a király állandó hatalmi tényező volt, örök, soha el nem múló. Később jöttek hírek valami Vlagyimir Iljicsről is, aki a munkásság, a szegény nép vezére lett, s szervezkedett, parancsolt. - Bárcsak már minket parancsolna innen haza! - tört fel belőlük egyre gyakrabban a kívánság. De csendes munkálkodással telt el a tavasz, a nyár, az ősz is. A nyáron ki-kijártak a városszéli folyóhoz, az Isimhez. Olyan fajta nagy lehetett, mint nálunk a Bodrog vagy a Sajó. Eltört susztertűből horgot hajlítottak, nem baj, hogy nem volt szakálla, szurkosfo-