Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A csizmaüzemben

A csizmaüzemben Bekvártélyoztak, ebédeltek, átmentek a műhelybe. Valóságos kis gyár. Varrógépek berregtek, azokon készültek a lábbeli felsőrészek. A sarokban valami erősen szikrázott. Később megtudták, lábbal hajtható köszörű. Délután még nézelődtek, beszélgettek, ismerkedtek, majd őket is beosztották. Közvetlen vezetőjük egy tartalékos hadnagy, civilben tanító. Felettesük természetesen egy orosz katonatiszt, de legalább nem kozák. - Kinek dolgozunk? - A városnak, a környéknek, de legtöbbet a hadseregnek. Az ellátás elég jó, napi háromszori étkezés, fizetség semmi. Ez utóbbi már nem volt újság számukra. Reggel héttói este hétig dolgoztak, délben egy szűk óra ebéd. Két kövér asszonyság fó'zött rájuk: káposzta, köles, valami furcsa sült hús, néha bab, s a megszokott fekete kenyér. Ha bab volt az ebéd, délután és este zengett a műhely és a háló a durrogtatástól. Valamelyik közülük kitalálta, hogy a bélgáz is gáz, akárcsak a gázlámpájuk, amivel világítanak. - Nosza, ki kell próbálni! De hogy? - Egyszerű! Aki érzi, hogy durrantania kell, lökje le a nadrágját, hajoljon az ágyára. Egy valaki gyufát gyújt, odatartja a lángot a kiömlő gázhoz. Úgy is volt. Egy bátor legény, érezve a feszítést a belekben, szólt a társának: - Vigyázz, gyújthatod a gyufát! - azzal le a nadrág és a gatya, jött, de akkora durrantás, mint egy kisebbfajta mozsárágyú, s olyan erővel tört elő, hogy a gyufát azonnal elfújta. A feszült várakozásért eget verő röhögés a válasz. - Látod, te dili, de begyúlt a gáz? A kitaláló magyarázkodott. - Túl erős volt a kitörés, ráadásul meg jól le is hajolt Ferenc, s köztudott dolog, ha lehajlunk, nagyobbat tudunk f...ni. Próbáljuk meg még egyszer egy kisebb adaggal! Majd én! Azzal szép lassan előrehajlik. - Most gyújtsad! Sercen a gyufa, halk pukkanás, orrfacsaró bűz, büdösség, nagy kék láng villan, fájdalmas ordítás követi: