Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A nagy utazás

-Jaj, dehogy! Ijedtemben vizeltem be, féltem, hogy az a rusnya dög leharapja! - No, igyál a nagy ijedelemre! Ezzel aztán összemelegedtek. Egy hét alatt átvergődtek az Urálon, de kétszer még megálltak havat lapátolni. Kutya hideg volt. A sapka hajtókáját jól a fülükre húzták, le ne fagyjon, az orrukat is gyakran megdörzsölték, mert erősen csípte a hideg. A vizelés rendkívül mulatságos volt, mert mire a vizelet a földre ért, már meg is fagyott, s így valóságos kis kúp keletkezett. - Most már szétnézzetek, ha tovább léptek a vonattól, én nem lövöldözök többet! - Ne félj, vigyázunk magunkra, nem engedjük, hogy valami is leharapja. Nevettek. Végre Szverdlovszka, az Urálon túlra jutottak. Itt két napot álltak az állomástól jó messzire kilökve, amíg a mozdonyukat javították. De nem unatkoztak. Az őrök vadászni mentek, vitték őket is magukkal. Sikerült egy rókát lőniük. Az igen lassan ügetett, mert a szájában egy jókora nyulat cipelt. - Ez jól elkésett az éjszakai vadászattal! A róka ugyanis csak éjszaka vadászik. - Várjál, megnyúzom! - mutogatta Gyuri. A konyha is az első kocsiban volt, ahol a szerszámok. Kunyeráltak edényt, sót, hagymát, egy kis zsírt, száraz gally akadt bőven, s már főzte is a finom nyúlpörköltet. Közben megnyúzta a rókát is, bőrét -- az orosz azt mondta - hazaviszi a feleségének. - Legalább sózd be, különben két-három nap múlva a vonatban olyan büdös lesz, hogy biztosan kidobod. Mikor érünk Petro... hova is? - Két nap múlva. -Kár! - Miért, annyira megszeretted az utazást? - Nem azért! Kikészítettem volna neked, illetve a feleségednek. - Te értesz hozzá? - Egy kicsit. - És mennyi idő kell ehhez? - Ha csersavat találunk hozzá, elég egy hét. - Jó, akkor megvárhatjuk, visszafelé a vonat éppen egy hét múlva indul a Bajkál mellől, két-három nap, míg Petropavlovszkba ér, ez pont annyi idő, amennyi neked kell.