Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A nagy utazás

Elkészült a finom pörkölt, kenyérrel kimártogatták az utolsó cseppig. Négyüknek elég is volt a nagy darab jószág. - Te magyar, te ilyen jól tudsz főzni is? Te sok mindenhez értesz! Ügyes kis ember vagy, kár lett volna a medve gyomrában végezned! - Van-e feleséged? - Van feleségem is, fiam is - komorodik el Gyuri - de már két éve, hogy elkerültem hazulról. - Te magyar, én neked adom a rókabőrt, vidd haza a feleségednek, hadd örüljön. Vidd haza emlékül az Uraiból! - Köszönöm, de mikor érek én haza, hazajutok-e valaha is? Annak csak a Mindenható a megmondhatója! Este felé elővette ócska bugyellárisából az öreg házaspártól kapott szájsípját. Már ott is próbálgatta, könnyen beletanult használatába. Segített a gyermekkori kürtös gyakorlat is, a kis éles sípon felsírt a bánatos, szerelmes nóta: „Lement a nap a maga járásán..." Utána egy könnyebb, egy vígabb: „Hej, Dunáról fúj a szél..." - Miből van ez, mi ez, mutasd már! - Egerfa háncs jó kiszárítva. Vigyázz, szét ne törd, könnyen bereped, és akkor vége! A kis, ovális, vékony háncsot Ádám tenyerébe illeszti. - Ez a semmi szól ilyen szépen? -Ez. - Kipróbálhatom? - Középen tedd az alsó pittyedre, a felső széle meg a felső pittyed között legyen egy kis luk, ott fújd ki a levegőt! - A micsodám rátegyem? - Hát a pittyedre. - Az meg már mi? - Az alsó meg a felső ajkad. Nálunk Kövesden azt így mondják. Tudod? - Ühüm - morogja, s fújja szegény, fújja, de csak nem jön ki hang, csak a levegő. - Kisebb lyukát hagyj, ne olyat, mint egy vén asszony p...ja! - Nem megy! - s nevet mind a kettő. A sípszó odacsal néhány utazót is.