Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

A nagy utazás

Másnap hatalmas hóvihar kerekedett, de azért elindultak. Itt még kisebb hegyek között kanyarogtak, de a hegyek növekedtek. Az egyik oldalon égigérő sziklák, a másik oldalon feneketlen szakadék. - Itt sem lehetett könnyű vasutat építeni — jegyezte meg Gyuri a gyakorlati oldalát fogva meg a dolognak. Hogy ez szép, fenséges és félelmetes, az eszébe sem jutott akkor, csak amikor valahára hazakerült, és mesélt élményeiről. Egy kiszélesedő fennsíkon, amely után a hegyek keresztbe fordultak, olyan hóakadály zárta el a vonat útját, hogy a mozdony képtelen volt áttörni rajta: majd egy méteres magasságú, és 40-50 méter hosszú. - Leszállás, el kell lapátolni a havat! Minden férfi fogjon lapátot! A két orosz tanakodott, hogy eloldják-e a foglyokat. Úgy döntöttek, igen. Ha elszöknek, biztos halál vár rájuk. Vagy az erdei farkasok, medvék tépik szét őket, vagy megfagynak, vagy éhen halnak előbb, utóbb. Ha dolgoznak, annyival is hamarabb mehetnek tovább, célhoz érnek, leadják őket, így nekik sem lesz bajuk a hiánnyal. A szerelvény mindössze négy kocsiból, a szeneskocsiból és a mozdonyból állt. Három kocsiból kikászálódtak az utasok, az elsőből meg lapátokat, csákányokat vettek elő. - Ez igazán okos, jó előrelátás! A hosszú torlasznak a két végét kezdték megbontani, az emberek felváltva dolgoztak, mert nem volt olyan sok szerszám. így senki sem fárasztotta magát halálra. Őreik megegyeztek, hogy felváltva vigyázzák őket. Déltől estig dolgoztak, mire úgy ahogy átjárhatóvá tették az utat. - Ádám! Szólj az őrnek, hogy félredolgomra megyek ide a sűrűhöz! - Jó, csak eredj! Az őr látja, hogy csak az egyik magyar közeleg. Már kérdezni akarja, hol a másik, amikor Ádám a sűrű felé int. Az orosz arra pillant. - Hű! - rémül el, s vagy tíz lépést a bokrok felé szalad, megáll, vállához kapja puskáját, de nem lő. Vár. Ádám azt hiszi, Gyurit célozza, de látja, hogy társát iszonyúbb rémség fenyegeti: - Gyuri! Vigyázz, medve!