Petrán Lajos: Matyó élet. Matyó sors. Regényes memoár (Miskolc, 2000)

Matyó ember muszka tanyán

- Nem ad neked az urad? Tőle nem kapsz eleget? - kérdezi szűkös nyelvtudásával. - Az csak kiabál, parancsol, verekedik, zabál, iszik meg döglik. Látod, még az aratáshoz sem jön ki! Már rég nem szeretem, útálom! Még gyereket sem tud csinálni! De téged szeretlek, mert te igazi ember vagy, mindig dolgozol, dalolsz, szép idegen dalokat, tiszta vagy, erős vagy. Nagyon szeretlek. Gyuri megrémül. Az nyugtalanítja, hogy mi lesz, ha csakugyan gyereket talál összeütni ezzel az asszonnyal, aki szinte eszét vesztve szereti ot, és akarja a gyereket. Az eszébe sem jutott, hogy o most tulajdonképpen csalja a feleségét. Ezt a fogalmat ő nem ismeri. A csal szó számára kártya csalást, bérrel való csalást jelent, semmi többet. Azzal, hogy más asszonnyal is szeretosködik, azzal nem árt most a feleségének, nem vesz el tóle semmit, akkor is csak őt szereti. De a gyerek! A gyerek az más! Azzal vigyázni kell! Hogy nézne már az ki, ha egy magyar katonafogolynak meg egy muszka asszonynak lenne közös gyermeke? Nem, erről szó sem lehet! döntötte el, mikor az asszony kilibbent az istállóból. Még jóformán fel sem ébredt hajnalban, mikor a veres jött ki nagy dérrel-durral, szidta őt, mint a bokrot, tajtékzott a dühtől. Nagy nehezen kihámozta, hogy katonasággal fenyegetőzik a felesége miatt, s agyonlöveti. - Te durák, téged röhög ki a katonaság, ha megtudja, hogy engedted a dolgot a feleségednek meg egy fogolynak! - fékezi a nagy dühöt. - Menj innen, takarodj, kurva magyar! - Kurva ám a te feleséged, de nem én! - felel magyarul, de belátja, a veresnek igaza van, sőt, örül is, hogy így alakult. Csak gyerek ne legyen! Soha nem tudhatta meg, született-e gyermeke Maruszjának, vagy sem. Harmadnap katonák jöttek érte, megverték a puskatussal, amiért önkényesen elhagyta előbbi helyét. Büntetésből a kedves öreg házaspártól elvitték, fogalma sem volt hova, merre, csak azt érezte, hogy irdatlan messzire, mert négy nap mentek, majd egy nagy állomáson vonatra szálltak. Áldotta a sorsát, hogy csordásbojtár korában hozzászokott a hosszú gyalogláshoz, most legalább bírta. Azon nagyon csodálkozott, hogy a két muszka is ugyanúgy bírta a gyaloglást. Még szerencse, hogy a két öreg alaposan ellátta kenyérrel, szalonnával, másképp a két orosztól éhen is halhatott