Pestovics János: A földtulajdonlás története Borsod megyében 1860-1948. Forráskiadvány (Miskolc, 2000)
III. fejezet - Az 1945-ös földreform
Megjelent egy alkalommal egy J. nevü Kommunista Párt tag, aki magát miniszteri kiküldöttnek mondotta s ugyancsak emelkedett hangon és fölényeskedve követelőzött. A Tanács őt is a rendeletek megtartására figyelmeztette. J. elvtárs később leszállt a hanggal. A tárgyalás során megmondotta, hogy ő korábban J.-ről Sz.-ra magyarosította a nevét azért, hogy felesége a fasiszta éra alatt Alsózsolcán kocsma jogot kaphasson. Ez 1939-ben volt, ezt követőleg pedig visszaváltoztatta J.-re a nevét. Feltéve, ha ez igy van amint ő mondotta, a fennálló rendelkezések szerint népellenes bűnös. Ezidő szerint pedig Kommunista Párt titkár. Számos ilyen eset van, amelyet ha panasz tárgyává tennénk, egész füzeteket Írhatnánk tele. Megtörtént az is, hogy május hó 14-én az ózdi földigénylő bizottságnál megjelent három Kommunista Párt titkár azon a cimen, hogy a földigénylő bizottság működését és pénztárát ellenőrizzék. Eltekintve attól, hogy a Párt titkároknak semmi joguk sincs a földigénylő bizottság működését és pénztárát, ha ilyen egyáltalában van ellenőrizni. Ezen megjelenésükért az egyik párt titkár 660 P-t, a másik 350 P. körül, a harmadik 200 P. körüli összeget vett fel, néhány percnyi időközben, tehát egy napon néhány perc alatt közel három ellenőrzést hajtott végre az ózdi Kommunista Párt. Ezen pénzek felvéte-lét a párt titkárok nyugtán el is ismerték. A pénzt a házhely igénylők a mérnöki munkálatok fedezetére gyűjtötték össze és minthogy a párt titkárok elvitték jó részét, a földigénylő bizottság ott áll, hogy a mérnököt teljes egészében kifizetni nem tudja. A legtöbb helyen majdnem kivétel nélkül nem nyugszanak bele a földigénylő bizottságok a földreform rendelet azon intézkedésébe, hogy a megváltást szenvedettek részére, ha paraszt származásúak 200 holdat, az uri birtokoknál pedig 100 holdat meg kell hagyni. Nem győzzük eléggé magyarázni nekik, hogy a rendelet megjelenése előtt, tervezet alakjában mind az öt Politikai Pártnak az asztalán volt. A Pártok előbb párton belül, később pedig Pártközi értekezleteken is megvitatták és helyesnek találták, a pártközi megállapodás eredménye pedig kormányrendelet lett. A válasz arra a legtöbb esetben az, hogy semmi közünk ehhez, a nép felszabadult és a nép akarata a döntő. Ezt Írásban is behozzák nem egyszer, hogy a nép is kívánja, amikor pedig megkérdezzük, hogy ki a nép, olyan feleletet is kaptunk, hogy mi öten-hatan. Nap-nap után idézzük Rákosi Mátyásnak pünkösd első napján Budapesten több mint 100.000 ember jelenlétében elmondott beszédének részeit, amelyben kijelentette Rákosi Mátyás, hogy a "200 és a 100 holdas birtokok meghagyása egy jól átgondolt és a nemzet, valamint a dolgozók érdekében lévő politikának az eredménye". Idézem a beszédnek további részeit: "ha valaki kommunista is és ha szenvedett is a Tanácsi köztársaság bukása után, nem jelenti azt, hogy pártunk vezetésre alkalmas és nem jelenti azt, hogy bár vidéki viszonylatban is vezető szerepet játszón". "Munkásmozgalmi tapasztalat, hozzáértés hiányában vezetésre nem képes." "Az eredmény az, hogy ahelyett, hogy létrejönne a szomszéd pártokkal az összefogás, kezdődik az elhidegülés, a veszekedés és megszakad, majd megtörik a nemzeti erők összefogása azon a helyen, ahol egyetlen ilyen elvtárs működik." Veres Péter szóbeli utasítása miként említettem az is volt, hogy szükség esetén karhatalmat vegyünk igénybe. Felvetődött a kérdés, hogy miből álljon az a karhatalom. A rendőrségből? Nem tudom elképzelni, hogy a fiatal, a szolgálati szabályzatot nem ismerő és a vidéki párt diktátorok hatása alatt álló rendőrségtől eredményt várhatunk-e, sőt ki vagyunk annak is téve, hogy ellenkező eredményt érünk el, hiszen Rákosi Mátyás is megállapítja, hogy több helyen kommunisták, akik "közfunkciót töltenek be pl. a rendőrségen szolgálnak, túlkapásokat követnek el". Vagy pedig a vidéki Nemzeti Bizottságokhoz forduljunk támogatásért? A Nemzeti Bizottságok tagjai a legtöbbször ugyanazokból az egyénekből állnak, akik a Termelési és a Földigénylő Bizottságoknak is a tagjai. Ezeknek egyes tagjait, miként Rákosi Mátyás mondja "baloldali szektás szellem hatja át", ugy szintén ez a szellem hatja át a vidéken a helyi diktátorokat, akik semmilyen érdekeikkel ellenkező rendeletet végrehajtani nem akarnak. Rákosi Mátyás beszédében kijelenti, hogy a pártban ezzel a szellemmel teljesen le kell számolni.