Fából és deszkából. A miskolci Deszkatemplom (Miskolc, 1999)

A miskolci reformátusság a XVI-XVIII. században (Balogh Judit)

lesz rektor, Miskolczi K. István és Miskolczi Puah Pál," aki Sárospa­takon és Ngyszombatban tanul, majd külföldre megy és 1622 végén vagy 1623 elején Oderafrankfurtban, 1623 szeptember 26-án pedig Franekerben lesz egyetemi hallgató. 1625 után tér haza, és lelkészként működik Ungváron, ahol esperesnek is megválasztják. Több műve is ismert, többek között üdvözlő verset írt Csúzi Cseh Jánoshoz , Gönczi M. Jánoshoz és Körmendi T. Tamáshoz 1625-ben, valamint halotti el­mélkedéseket Pongrác Nagymihályi László feleségének emlékezetére 1634- ben. 60 1619-ben négy olyan diák neve szerepel az anyakönyv­ben, akiknek Miskolczi a vezetékneve, Miskolczi P. Péter és Mis­kolczi H. György. Közülük ez utóbbiról tudjuk, hogy a végzés után Szerencsen lett rektor. 1622-ből származó a következő miskolci neve, Miskolczi Istváné, aki az anyakönyv szerint 1627-ben megy Németor­szágba. Patrónusa nevét is tudjuk, Lenkei Márton. Az 1617 és 1701 közötti időszakban összesen 43 Miskolczi nevű diák tanul Sárospata­kon. Kettőjükről tudjuk, hogy visszatérnek Miskolcra rektorként, az egyik az 1627-ben bejegyzett Miskolczi P. István, a másik pedig az 1635- ben végzett Miskolczi Péter. Szintén sárospataki diák volt az a Miskolczi Gáspár is, akit egy társával együtt 1670-ben írnak be a kol­légiumi anyakönyvbe, és a Miskolchoz közeli Gesztelyben majd Ke­resztúrban volt rektor. Később azonban visszajön Miskolcra, és a vá­ros nótáriusa lesz. Több ízben viszont az is előfodul, hogy a korábbi miskolci rektorok (Miskolcon a XVIII. század végéig nem használatos az iskola tanárai megnevezéseként a professzor titulus) külföldi ta­nulmányaik után a sárospataki kollégium professzorai lesznek. Tudjuk ezt Simándy Istvánról, aki Miskolcot elhagyva egy éves külhoni ta­nulmányok után tér vissza Sárospatakra. Ugyanígy Nagy Mihályi Gergely is, akit 1719-ben hívnak meg Sárospatakra. A debreceni főiskola anyakönyveinek első kötete az 1588 és 1700 közötti éveket öleli fel. Ez idő alatt 21 miskolci diákot jegyeznek be, az elsőt, egy bizonyos Miskolczi Pétert már 1589-ben. Az egy évvel később, 1590-ben az anyakönyvben megjelenő Lúczi Miskolczi Ist­vánról feljegyzik, hogy 1607-ben Wittenbergben, 1608-ban pedig Heidelbergben tanult.Az 1676-ban Debrecenbejárt Miskolczi Márton üdvözlő vers Varsányi P. Istvánhoz (1617) - Zoványi Jenő: Magyarországi pro­testáns egyháztörténeti lexikon. Bp. 1977, 408. p. Létezik egy Miskolczi Puah Pál korábban is, a miskolci városkönyv ismer egy ugyanilyen nevü váci prédikátort, aki házat bír Miskolcon. - B-A-Z. m. Lt. 1501/a. I. köt. 102. p. A sárospataki diák ennek fia lehet, tehát nem miskolci lakos. Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Bp. 1977. 408. p

Next

/
Oldalképek
Tartalom