Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

A sereg védő és támadó harcot viselt szüntelenül. Mindent lát és tud anélkül, hogy őt láták hely és idő, mennyiség és minőség tekintetében. Ez a sereg szerzett viszsza Losoncnál 800 bakancsot, 85 ökröt, Kassáról 1200 mázsa lőport és salétromot, Aranyidkáról 80 mázsa puskaport és több mázsa ezüstöt, Rimaszombatból 800 nyerget, 400 pár bakancsot, 40 ezer rőf vásznat, Szepesből 12 000 pengőforint értékű vásznat, 879 szuronyt, 150 pár vágó szuronyt, 856 font puskaport, 751 puskavesszőt, 436 puskacsövet, sok kész fegyvert, 18 mázsa cint, Nógrádból 5 szekér durva vásznat és 500 osztrák katona őrködése ellenére a gácsi állami pénztárt. És mindez alig 10 nap eredménye volt. Ehhez járult az az erkölcsi biztonságérzet, amit a lakosság körében jelentett a csapat tevékenysége, olyannyira, hogy a Kassát és vidékét sarcoló Hurbán csakhamar eltűnt a vidékről. De nyílt harcokban is részt vett a csapat. Eredményes beavatkozással segített Egressy Gábornak és Beniczky őrnagynak a kassa-eperjesi áprilisi csatákban. Ezek az adatok feltétlenül Szemere javára döntik el azokat a véleményeket, amelyek a szabadságharc alatti szerepe és egyénisége körül az utókor előtt oly ellentétesek. De hogy a haza megmentése volt a fő gondja, és ezért mindenre kész volt, mutatják azok az intézkedései is, amelyekkel az ügy érdekében még a katonai vezetésbe is beleszólt. A kápolnai csata után, amelynek előzményei - a fővezérek miskolci vitái - ismeretesek, nem várta be Kossuth intézkedéseit, hanem visszavette a hatalmat Dembinszkytől és Görgeyt bízta meg fővezérnek. A Görgey-Kossuth kérdésben pártatlan bírónak bizonyult, amikor a győztes csaták után ő javasolta Görgeyt kitüntetésre. Viszont akkor, amikor egy nemzet sorsáról volt szó, a világosi fegyverletétel előtt ő figyelmeztette Kossuthot, hogy ne adja át a hatalmat Görgeynek, mert „Görgey nem érdemli meg a bizalmat". A vita Szemere megítélésében tulajdonképpen a debreceni miniszterelnökségével kapcsolatos működése körül folyt. Mindkét pártban voltak hívei, barátai. Mint miniszterelnök a Függetlenségi Nyilatkozatra esküdött fel, de az egyre tornyosuló belső bajok közepette egyéni utat járt, amelynek magyarázata közigazgatási, polgári, majd teljhatalmú kormánybiztosi működése tapasztalataiban keresendő. Mint észak-magyarországi teljhatalmú kormánybiztos már kész helyzetet vett át, s hogy nem tudta megfordítani az ellenség támadását, az nemcsak rajta, hanem elsősorban a hadseregen és a szervezettségen is múlott. Levelei, s Farkassányi felterjesztéseire írt utasításai, pár szavas megjegyzései azt bizonyítják, hogy a haza megmentéséért mindent megtett, ha kellett, kíméletlen is volt, de belátta az objektív körülményeket is. A népet kímélni akarta, de a haza ügyéért még a terrortól sem riadt vissza. A kortársak közül Horváth Mihály a „baloldali forradalmár" jelzővel illette, ami a szabadságharcnak ebben az időszakában teljes mértékben rá is illett. Még debreceni programbeszédében maga is az új kormányt demokratikusnak, respublikainak és for-