Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

na. Klapka kivette Farkassányi hatásköréből a katonai biztosokat, s csak a polgári sze­mélyzetet hagyta meg keze alatt. Ezekkel pedig egyre inkább baj volt, úgyhogy Szemere fenti erélyes intézkedése indokolt volt. (14) Klapka jól látta, hogy a korábbi polgári kormánybiztosi szervezet a megváltozott viszonyok között elégtelen a feladatok ellátására. A katonai biztost, mint a maga em­berét állította Farkassányi mellé. Nem mintha bizalmatlan lett volna iránta, hanem hogy súlyt adjon intézkedéseinek, ellenőrizze az ellátást és megkönnyítse a beszerzést, Farkassányinak éppen elég gondot jelentett a hadiszállás változtatása, s az ellátás új­bóli megszervezése Szerencs-Rakamaz-Nyíregyháza környékén. Ráhárult az egri pék­ség feladása után a kenyérsütés biztosítása is, a több irányban elhelyezkedő hadsereg ellátásának, a szállításnak a lebonyolítása. De már a beszerzésnél is gondok merültek fel, már a rekvirálás eszközéhez is kellett folyamadniuk. Az ellátás zavaraival kapcso­latos panaszokat maga Klapka vizsgálta ki, s ebben nem látszott egyáltalán erélytelen­nek. Azonban az a körülmény, hogy csak szórványosan olvasunk ilyen zavarokról, az élelmezés elmaradásáról - leginkább a kenyér minőségének kifogásolásával találko­zunk - az Farkassányi rátermettségének és nagy, fáradtságot nem ismerő munkájának az eredménye. Egész hálózatát építette ki a biztosoknak, akik Abaújban, Borsodban, Zemplénben, Szabolcsban járták a falvakat, hogy felkutassák a gabonakészleteket, a megfelelő takarmányt. Eközben ki kellett elégíteni a speciális igényeket is, mint a len­gyel légionáriusokat, akiknek tisztjei megkívánták, hogy lovuknak dupla zab-porciót adjanak, jó minőségű szénát. De a hadvezetés ezeket a külön igényeket nem sokkal ezután korlátozta is, egyenlő mértékkel mérve. Farkassányi pedig a továbbiakban is, sokszor ötletes utasításokkal, de biztosította a jelentett szükségletek kielégítésére a készletek megszerzését. Nem soroljuk ezeket az adatokat tovább, hiszen az alábbiakban ezekről részle­tesen lesz szó, de megállapíthatjuk elöljáróban, hogy az északi tábor ellátásában, ered­ményeiben Farkassányinak megvannak a maga érdemei, s illő, hogy ismert legyen Kossuth, Szemere, Horváth Lajos, Palóczy László neve mellett az ő neve is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom