Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)

VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL

ről, aki szívós alkalmazkodást és cselekvő realizmust hirdet". Utóbbiban - szemben a Végvári-versekkel - a dunamenti kis népek megbékélésére, szükséges összefogására int. így ír Balogh Edgár: „Amikor messze Borbereken havasi forrás fakad emlékezetére, úgy érezzük, hogy ez a forrás már nemcsak a miénk. Nemcsak az erdélyi magyaroké, s nem is csak a magyarságé, hanem mindenkié, aki velünk együtt az emberi megértés útját keresi". Antal Péter pedig a „történelmi-társadalmi beágyazottság" tudatra vezeti vissza Reményik költészetét. Sorolhatnánk még vége-hossza nélkül azokat a szempontokat, állásfoglalásokat, amelyek a költő halála után értékelő-bíráló oldalról szóltak - s ez maga is bizonyítja, hogy Reményik Sándor nem volt csupán olyan epigon-költő, amilyennek első versei után ítélték, Petőfi, Arany után Vajda-utánzónak, vagy az almanach-líra egyik tipikus alakjának - hanem egyedi jelenség volt elsősorban Erdély, és a magyar költészet terén is. De lássuk ezek után versköteteit! Első versei már 1916-ban jelentek meg. Az 1918-as Fagyöngyök kötetben a századforduló impresszionista, dekadenciába hajló érzelemvilága jut kifejezésre. A címadó verset egykor a költő szájából is hallottam. De ismertetői ennek a ciklusnak egy motivációjaként a Fáradtság és istenhit jelzőt is adták. Egybe a természetközelséget. Ez fizikai és lelki szükséglet is volt Reményik számára. Tavaszy Sándor - aki maga is nagy természetjáró volt - meg is jelent a Helikon kiadásában az Erdélyi tetők című könyve - mondta róla összevetve Áprily Lajossal e tárgyú verseit: „Míg Áprily benne élt a természetben, annyira, hogy egy test vele, mint a titka, addig Reményikre nézve gazdag szimbolika s egyben boldog menedékhely". Bár tagadja, de mások bizonyítják, hogy van ezekben a versekben bizonyos panteizmus is, mint a Csak így című 1920-as ciklus Vágy című versében: Szeretnék úgy belédsimulni természet- mint egy falevél, Mint egy fűszál, mely egyformán nyugodt, Ha harmat száll rá, s ha rá száll a dér. Szeretnék úgy belédsimulni, Mint egy elvesző árnyalat, Az alkony ezerszínű tengerén, Szeretném felszívni az árnyakat, s magamat tőlük felszivatni én. " Ezt követi 1921-ben a Vadvizek zúgása című kötet. Azt írja erről Imre László: „Az éj és a köd küldöttének érzi magát, akinek úgy fáj már minden, minden idebenn". A magányosság, a boldogtalanság, a társtalanság érzését igyekszik magyarázni, indokol-