Emlékkönyv dr. Deák Gábor 80. születésnapjára (Miskolc, 1999)
VÁLOGATÁS DEÁK GÁBOR MEGYE- ÉS VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYAIBÓL, MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI, TUDOMÁNYOS ELŐADÁSAIBÓL
Mint író mesteri cikkíró volt. A napi híreket pompásan foglalta össze. Mint éles szemű kritikus sohasem személyeskedett, sem nem áradozott, nyugodt tárgyilagosság jellemzi a Fáyról, Vas Gerebenről, Tóth Kálmánról, Csiky Gergelyről, Frankenburgról, Kovács Pálról írt tanulmányait. Nekünk, miskolciaknak sokat jelent, ennél is többet, hiszen hű volt mindig szülővárosához, annak hagyományaihoz, történelméhez, történelmi szereplőihez, s a legtöbb, hogy ő volt az, aki kortársa, szemtanúja volt Petőfinek és körének, akikhez Miskolc nemcsak a nagy események sodrában tartozott, hanem akiknek emlékét, a város 48-as függetlenségi habitusát képviselte akkor is, amikor más városok és vármegyék már besorakoztak az összmonarchia egységébe. Miskolc ebben is különc volt, 48-as város, ahol Vadnay és köre, de a Református Gimnázium és tanárai, diákjai sohasem szakadtak el a szabadság eszméitől, s nemcsak a közvetlen utód, a már hivatkozott Simándy Pál (Gombos Ferenc) folytatta ott, ahol Vadnay elhagyta, hanem benne élt az iskola és a város levegőjében, ahogy azt 1943-ban a Korona Moziban Bajcsy-Zsilinszky Endre is kifejezte, vagy ahogy még a Gyár háborúellenes tüntető munkásai is megtanulták. Hogy erre fogékony legyen a mai Miskolc, a mai Iskola, annak tanárai, diákjai, a város minden polgára, idéztük fel Vadnay Károly emlékét, s ezzel együtt a kort, amely ilyen embereket, írókat, költőket szült.