Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez (Miskolc, 1998)

RUSZOLY JÓZSEF Választók és választások három alsó-magyarországi bányavárosban 1848-1872

letek szerint 1790-től négy bánya(fő)igazgatóság működött Magyarországon: a Selmecbányái (Alsó-Magyarország), szomolnoki (FelsőMagyarország), a nagybányai (Eszak-Partium) és az oravicai (Bánság, Bihar vm.). Az igazgatással együtt a bányabíráskodás is saját fórumokkal rendelkezett.

11 E területek bányajogilag is több-kevesebb eltérést mutattak föl. Valamennyitől eltért a bánsági, benne a Krassó megyei bányavidék, amely szemben más, középkori kontinuitást őrző bányász területekkel, újkeletű volt. Ámbár a török korban is folyt itt bányaművelés, a fölszabadító harcok során ennek objektumai annyira elpusztultak, hogy mindent elölről kellett kezdeni. (A Török Birodalommal vívott utóháborúk során a pusztulás még kétszer: 1736-39-ben. 1788-ban megismétlődött. Mercy gróf, a bánsági katonai kerület főparancsnoka az első bányát Oravicán még 1718-ban megnyittatta. A bányaművelés eleinte kincstári feladat volt, 1733-től viszont „magán bányapolgárok" (Waldbürger) által átalakított társaságok (Banaler Berg-Privatgesellschaften) kezébe került, melyek fölött az előtt Temesvárott, majd Oravicán székelő bányakerületi főigazgatóság és helyi szervei gyakorolták a felügyeletet. Amint két bányapolgárnak, Fülepp Sándornak és Marquardt Frigyesnek 1848-ban Bécsben kiadott, történeti áttekintésre épülő emlékiratából is kitűnik, a bányaigazgatás és a bányapolgárság közötti viszony harmonikusnak éppen nem volt tekinthető, elsősorban gazdasági okokból. Nem csupán őket, hanem az általuk kizsákmányolt bányásznépet is sújtotta az a hivatalnoki önkény (Beamten-Willkür), amely a bányaigazgatás és -bíráskodás személyi és szervezeti összefonódásában nyilvánult meg.

12 E dél-magyarországi bányavidék, mely az 1779-i megyeszervezés nyomán az ismét létrehozott Krassó vármegye és bánsági határőrvidék között elvileg kettéosztódott, abban is különbözött a többitől, hogy csupán az önkormányzatot nélkülöző bányahelységekből állt, s 11 WENZEL GUSZTÁV: Magyarország bányászatának kritikai története (Bp., 1880) 243-249., 252-260.; ZSÁMBOKI LÁSZLÓ: Az országos bányajog és bányaigazgatás fejlődési iránya Magyarországon a honfoglalástól az l. világháború végéig. Közlemények a magyarországi ásványi nyersanyagok történetéből I. (Miskolc, 1982) 167-196., különösen 188-194. /A Nehézipari Műszaki Egyetem Központi Könyvtárának a kiadványai 20./ 12 ALEXANDER FÜLEPP und FRIEDRICH MARQUARD: Geschichte des gewerkschaftlichen Metallbergbaues im Banate, sammt einer kritischen Darstellung der Verwaltung dessen durch die königlichen Montan-Behörden (Wien, 1848) 9-66.; Wenzel, 294251.