Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez (Miskolc, 1998)

DOBROSSY ISTVÁN Az emigrációs irodalom Felső-Magyarország harcairól (1849. február-július)

szőtt. A vádak között kalandorság, jogosulatlan névhasználat és kémkedés gyanúja is szerepelt. Pulszky meglátása szerint a londoni emigrációról juttatott híreket Bécsbe, tehát kettős kém is volt. Összességében és végezetül azt érzékelhetjük, hogy a szabadságharc bukása után a török, a francia és az angol kolóniákban a politikai és katonai gárda vezetó' emberei ugyanazt és ugyanúgy folytatták, mint Magyarországon. A különbség csupán annyi volt, hogy itthon vagy késlekedve, vagy gyorsan, szeretve vagy gyűlölve, jól vagy rosszul, de dönteni kellett. Az emigrációban már volt idő a meditálásra, a közelmúlt dokumentálására, melyre néhány évig kétségtelenül vevő volt a korabeli Európa. Az emigrációs irodalom azt kereste, hogy a téves döntésekért ki volt a felelős. Az 1850-1852 között született nagy feldolgozások, elemzések ezért még inkább kiélezték az események alakítói közötti személyes konfliktusokat. Néhány év alatt az elbukott szabadságharc ügye nyugvópontra jutott, az amnesztiarendelet, majd pedig a kiegyezés után nagyon sokan hazatértek, s újra részt vállaltak a politikai közéletben. Ez a néhány év valamennyi irodalmi hangvételű, vagy tudományos igényű és megalapozottságú feldolgozásával mégis egy korszakot jelent, amelyben az érzelem, az önmarcangolás, a felelősségkeresés szembesült a történelemmel. Mindennek ismerete színesíti azt a képet, amelyet Felső-Magyarország szabadságharc alatti eseményeiről eddig tudhattunk.