Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez (Miskolc, 1998)

DOBROSSY ISTVÁN Az emigrációs irodalom Felső-Magyarország harcairól (1849. február-július)

Dobrossy István AZ EMIGRÁCIÓS IRODALOM FELSŐ-MAGYARORSZÁG HARCAIRÓL (1849. FEBRUÁR-JÚLIUS) Az 1848-1849-es szabadságharc magyar emigrációjának tevékenysége és története határozottan összekapcsolódik a diplomácia nemzetközi erőfeszítéseivel és hatékonyságával. A magyar diplomácia európai képviselői a világosi fegyverletétel hírére többnyire a hazán, az országon kívül rekedtek. Ők váltak elsőként emigránsokká, s bár számuk nem volt igazán jelentős, hatékonyságuk felértékelődött, hiszen ők fogadták az országból menekülni kényszerülő civileket és katonákat, tehát a politikai, katonai vezető gárda képviselőit. Akik Világos után hagyták el az országot, három fő útirányt választhattak attól függően, hogy a fegyverletétel híre hol és milyen körülmények között érte őket. Az Arad, Gyulafehérvár, Temesvár térségében tartózkodók számára a Török Birodalom, az ország nyugati részében maradtak számára Franciaország, vagy a porosz királyságon keresztül, tengeri úton Anglia jelentette a menekülés útját. Mint az rövidesen kiderült, a keleti emigránsok helyzetéről a nyugatra menekültek nem rendelkeztek ismeretekkel, s ez fordítva is így volt. A kapcsolat megteremtéséig nagyon sok félreértés történt, a kapcsolat megteremtésétől pedig az egyet nem értés éppúgy nyomasztóvá, gátló tényezővé vált, mint az tapasztalható volt a szabadságharc idején. Kossuth Lajos és a menekülők zöme 1849. augusztus 17-én lépte át a hatást Orsova-Turna Severinnél, majd szigorú katonai őrizet mellett a hónap végére érkeztek meg a Duna bal partján épült bulgáriai városba, Viddinbe. (November eleji itt-tartózkodása alatt, pontosan szeptember 12-ei keltezéssel írta Kossuth az ún. „viddini levelet", amelyben a szabadságharc bukásának fő okaként Görgey árulását jelölte meg. A levél értelmezése, angol és francia nyelvű fordítása határozottan megzavarta az emigrációt, s elindítója lett a szabadságharc eseményeit különböző szemszögből értékelő, de főleg a másik vagy mások felelősségét kereső emigrációs irodalom első hullámának.) A nagyobb létszámú és „fajsúlyosabb" egyéniségeket magáénak mondható keleti emigrációs csoport mellett Párizs és London vált a nyugati emigráció központjaivá. Hamburg az európai kontinensen a