Tanulmányok és források az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetéhez (Miskolc, 1998)
STIPTA ISTVÁN Az igazságszolgáltatás szervezetének átalakítása 1848-1849-ben
már nem elsősorban a rendi állás, hanem a szervezet fejlettsége, az önálló jogszolgáltatásra való képesség volt. A rendezett tanácsot nem tartó községek lakói főleg jobbágyok voltak, jogvitáikat, polgári és büntető peres ügyeiket az úriszékek, másodfokon a vármegyei törvényszékek döntötték el. A rendezett ítélő tanácsot tartó, ún. rendezett tanácsú községek már képesek voltak arra, hogy önálló igazgatási és bírósági szervezetet tartsanak fenn, kisebb polgári perekben maguk bíráskodhassanak. Ebbe a körbe tartoztak az előző korszakban mezővárosi jogállást nyert települések. Sajátos igazgatási egység volt a nemesi község, amely nemesi közbirtokosokból alakult és amelynek lakosai elöljáróikat maguk választották. Az is előfordult, hogy ez a közvetlen vármegyei joghatóság alá tartozó testület egy jobbágyközség területén helyezkedett el. Az 1836:9. tc. rendelkezett a községek belső igazgatásáról és ítélkezési fórumairól. A községi bírákat a földesúr által megnevezett három jelöltből a lakosok választották, bírótársait, az esküdteket egy évi időtartamra szabadon választották. A törvény szerint a községek jogismerettel rendelkező jegyzőt is szerződtethettek. Nem teljesült a reformkori ellenzék radikális jobbágyfelszabadítási elképzelése. A bíráskodás területén csupán az úriszéki rendszer kiáltó visszásságainak megszüntetésére történt kísérlet. Az 1836:10. tc. ismételten leszögezte az úriszék tartásának kötelezettségét. Ha a földesúr felhívás után sem tartott bírói fórumot, a vármegye köteles volt - a mulasztó költségére - igazságot szolgáltatni. A földesúr és jobbágy között folyó perekben ezentúl az érintett felek nem lehettek bírák, összeférhetetlenség esetén a földesúr maga helyett nevezett ki „részrehajlás nélkül való" ítélő személyt. A hazai reformkor fél évszázada nem volt közömbös az igazságszolgáltatási reformok iránt. Minden fontos kérdés szóba került a törvényhozási, publicisztikai viták során, a vármegyei közgyűléseken. A törvényhozás rendi kötöttségei, a Habsburg kormányzat birodalmi szemlélete és az igazságszolgáltatással összefüggő alapvető társadalmi kérdések megoldatlansága miatt mégsem kerülhetett sor átfogó jogszolgáltatási reformra. A reformkori politikusok azonban 1848 tavaszán váratlan esélyt kaptak elképzeléseik megvalósítására.