Fazekas Csaba: Palóczy László beszédei és írásai 1848-1849 (Miskolc, 1998)
Bevezetés. (Palóczy László 1848-1849-ben)
utolsó esetben, amikor még hatalom volt a kezében. 143 Ehhez a kegyelemhez kapcsolódik Palóczy következő jelentős közszereplése, bár erről talán szívesen lemondott volna: valószínűleg képviselőtársai közötti tekintélyes voltának „köszönhette", hogy az amnesztia kihirdetését követően a cs.kir. főhadiszállásul szolgáló Károlyipalotában ő vezette a testületileg („in corpore") a véreskezű tábornok elé a kegyelemben részesültek csoportját. Palóczy tolmácsolta köszönő szavaikat is Haynaunak, aki - bizonyára csak későbbi pletykák szerint - meghatódott Palóczy szónoklatától és sírva fakadt előttük. 144 Hogy pontosan mit mondhatott, nem tudjuk, de Haynaut ennyire biztosan nem tudta elérzékenyíteni a nagylelkűségéért tolmácsolt köszönet. Tény, hogy Palóczy részéről esetleg ez a Haynau előtti szónoklat is erkölcsileg megkérdőjelezhető cselekedet volt, de úgy gondoljuk, az akkori körülmények között, a halálos ítélet majd a kegyelem kihirdetését követő időben más megítélés alá estek ezek a kategóriák, különösen az érintettek szemszögéből. Palóczy ellenzékisége azonban 1850 után is közismert volt, reformkori illetve 1848-49-es működésének emlékei továbbra is a forradalom és szabadságharc eszményeinek továbbélését jelezték, különösen szűkebb hazájában. Ezt mutatja, hogy az 1850-es években később sem voltak a hatóságok nagy bizalommal iránta, és kétségtelen, hogy Palóczy személye - legalábbis Borsodban - az önkényuralom ellenségei szemében pozitív példaként, hívei előtt pedig állandó veszélyforrásként szerepelt. Egy 1850 második felében kelt aprólékos (bár kissé kétségtelenül túlbuzgó) ÉszakMagyarországról készült titkosrendőri jelentés névjegyzékében előkelő helyet kapott: „Borsod vármegyében főlázadók: Palóczy László volt híres képviselő, Corifeus a rebellens ország gyűlésében." 145 Palóczy László kényszerlakhelyéül 1850-ben szülővárosát jelölték ki, amelyet 1854-ig nem is hagyhatott el. 146 Az már csak az utókor apró megjegyzése, hogy ezt a Miskolc és Borsod szolgálatában megőszült férfi - talán amúgy sem tette volna, illetve később sem nagyon tette. A Palóczyval egyidejűleg Bezerédjnek adott kegyelemlevél így fogalmazott: „a halálbüntetést, továbbá a kimondott vagyonelkobzást br. Haynau cs.kir. táborszernagy úr önagyméltósága kegyelemből elengedte, s az [elítélt] otthonába való visszatérésre akadály nem forog fenn." Bodnár-Gárdonyi, 1920. 401. p. A megkegyelmezettek névsorát és a Haynau menesztésével kapcsolatos eseményeket ismertette: Berzeviczy Albert: Az absolutismus kora Magyarországon, 1849-1865. I. köt. Bp., 1922. 180-183. p. MOL. R 31. 1018. sz. 68-69. p.; illetve ugyanez: Acs Tivadar (szerk.): Népek tavasza. Ismeretlen levelek, naplójegyzetek a magyar szabadságharc és emigráció korából. Bp., é.n. [1943] 304. p.; Bártfay László naplója. II. 1849-1851. és válogatott levelei Kölcsey Ferenchez. Bp., 1969. (Irodalmi Múzeum, V.) 74-75. p. Az a hír is széles körben elterjedt, hogy Haynau menesztésére azért került sor, mert Palóczyékat kegyelemben részesítette, bár ez bizonyára inkább fordítva volt igaz: a várható menesztésére való tekintettel élt az amnesztia (korábban rá valóban nem jellemző) eszközével. Ld. még a kérdésről, Palóczy szavaira való utalásokról: Friedjung, Heinrich: Österreich von 1848 bis 1860. I. Stuttgart-Berlin, 1908. 406-407. p.; Szilágyi, 1876. 48. p. MOL. D 37. 4. dob. 3183/1850. sz. BAZmL. rV.B. 652/b. 73. köt. 2166/1854. sz.
