Fazekas Csaba: Palóczy László beszédei és írásai 1848-1849 (Miskolc, 1998)
Bevezetés. (Palóczy László 1848-1849-ben)
előbb eszközölni óhajtjuk, mert vannak esetek, melyek eljárását igénylik. Óhajtanok pedig, hogy e magas hivatásra férfiakat alkalmazhassunk, kiket jellemtisztaságukról és igazságszeretetükről a nemzet ismerni tanult, kik kezében e felségi jog gyakorlását megnyugvással szemlélendi. Azonfelül célunk az is, hogy az ország nagyobb részei mindenikéből legyen egy tag, miszerint az összes nemzet kedélyalkata s míveltségfoka legyen e tisztán lelkiismerete szerint ítélő bíróság előtt ismerve." 119 Palóczy tehát ebben a nemzet egységét is reprezentálni hivatott testületben a kelet-magyarországi régiót képviselte (Hunkár Antal a Dunántúlt, Josipovic a Délvidéket, Jósika pedig Erdélyt), továbbá kiválasztása mellett szólt viszonylag alacsonyabb származása, pozíciója illetve talán református volta is. Vukovics leveléből kiderül továbbá, hogy a bírák kijelölésekor nem elsősorban jogi szakismeretük döntött, hanem az, hogy jó lelkiismerettel, becsületességgel, igazságérzettel rendelkező, tekintélyes személyiségek legyenek. Ez a motívum lehetett a döntő abban, hogy a Szózat költője is örömmel vállalta a megbízást, aki pedig korábban nem volt túl aktív közéleti személyiség. (Bár képviselőként lelkiismeretesen követte az országgyűlést Debrecenbe, majd Pestre és Szegedre, soha, egyetlen alkalommal sem szólalt fel.) Nem is mozoghatott otthonosan a képviselőház vitáiban, ezt a megbízást azonban másként értékelte, feleségének írt levelében így beszélt erről: „Tehát mégis van egy hivatal, melyet el lehet és el kell fogadnom." 120 A közbírónak történt kinevezés egyben a jelöltek pártokfelettiségét is jelentette, hiszen a megbízás pártatlanságot és a politikai motívumok kizárását is igényelte, továbbá nem kis veszélyeket rejtett magában, melyekkel bizonyára Palóczy is tisztában volt. Ha ugyanis győz, vagy csak hosszabb ideig folytatódik a szabadságharc és békésebb viszonyok között, rendszeres elfoglaltságként bíráskodnak, állandóan kiteszik magukat azon radikálisok politikai támadásainak, akik a büntetések enyhítését kifogásolják (például politikai színezetű ügyekben), ha pedig a magyar ügy elbukik, akkor azért kerülhetnek bajba, mert uralkodói felségjogot gyakoroltak. (Nem véletlen, hogy Palóczy nem említi ezt a ténykedését 1850-ben a haditörvényszéki tárgyalásakor, amikor lényegében az uralkodóhoz való lojalitását kell ecsetelnie. Ld. 2.2.8. sz. dokumentum.) A kegyelmi szék végül egyetlen ülést tarthatott, július 23-án Szegeden. 121 (Jegyzőkönyvét ld. 2.2.6. sz. dokumentum.) Hét kérelmet tárgyaltak, ebből négyet Palóczy referált, melyből úgy ítélhetjük meg, hogy megfelelt a Vukovics által támasztott követelményeknek: alapos jogi műveltséggel, igazságosan, ugyanakkor humanitárius szempontokat is figyelembe véve tett indítványt az egyes kérdésekben. 119 Dézsi Lajos: Báró Jósika Miklós. (1794-1865) Bp., 1916. 278. p.; Kokas Károly - Szajbély Mihály (szerk.): Jósika Miklós: „Idegen, de szabad hazában." Bp., 1988. 524. p. Vörösmarty ennél jóval szűkszavúbb kinevezését közölte: Lukácsy Sándor - Balassa László: Vörösmarty Mihály, 18001855. Bp., 1955. 430. p. A közbírák emlékiratai közül Jósika Miklósét id.: Zur geschichte des ungarischen Freiheitskampfes. III. Leipzig, 1851.; Hunkár Antalét: Hadtörténelmi Közlemények, 1926. stb. 120 Gyulay Pál: Vörösmarty életrajza. H.n. é.n. [Bp., 1942.] 223. p. 1 Az ülést röviden ismerteti: Sarlós Béla: Deák és Vukovics. Két igazságügyminiszter. Bp., 1970. (Értekezések a történeti tudományok köréből. Új folyam. 54.) 100-101. p.; Id. még: F.Kiss, 1987. 384. p.
