Fazekas Csaba: Palóczy László beszédei és írásai 1848-1849 (Miskolc, 1998)

Bevezetés. (Palóczy László 1848-1849-ben)

Palóczy mind a négy javaslatát jóváhagyta a szék, kettőt egyhangúlag, egy nem igényelt döntést (kiegészítés végett továbbították a hadügyminisztériumnak), egyben pedig a bírák többsége mellé állt. A Hunkár Antal által előadott ügyek közül az egyik (boltban lázító beszédeket tartó személy felmentése) azért érdekes, mert igazolja, hogy a kegyelmi szék nem valamiféle radikális, „forradalmi" intézmény volt, az ilyen súlyú ellenpropaganda ügyét nem minősítette súlyosan büntetendőnek, és elengedték az illető további büntetését. Egy halálra ítélt Torontál megyei rablógyilkos ügyében Palóczy kisebbségben maradt, ugyanis Hunkár, Vörösmarty és Josipovic az ítélet végrehajtását javasolta. (Palóczy egyébként már a pozsonyi rendi országgyűléseken, illetve a reformkori büntetőtörvénykönyv-munkálatok kapcsán is gyakran hangoztatta a halálbüntetéssel kapcsolatos kifogásait.) Jóllehet, ebből az egy ülésből messzemenő következtetéseket a kegyelmi szék működésére vonatkozóan nem lehet levonni, mégis a jelzésértéke óriási: bizonyította, hogy az új utakra lépő, önálló magyar állam mer és tud élni a legfelsőbb államfői jogokkal, felelősséggel gyakorolja azokat, akkor is, ha sejthető volt, hogy a döntések végrehajtására nemigen lesz módja. Vukovics nem véletlenül ragaszkodott hozzá, hogy megtartsák ezt az ülést, és egyes jelekből arra következtethetünk, hogy hosszabb távon is számolt a testülettel. Amikor Kossuth egyes Szentesen őrzött szerb foglyokkal kapcsolatban kérte javaslatát, Vukovics július 25-én azt válaszolta, hogy a kormányzó adja be véleményét további intézkedés végett a kegyelmi székhez.

122 6. Aradon A kormány és az országgyűlési képviselők többsége augusztus elsején hagyta el a Haynau által már közvetlenül fenyegetett Szegedet. (A cs.kir. csapatok másnap be is vonultak a városba.) Arad városa lett a magyar polgári és katonai igazgatás újabb, ezúttal már utolsó központja. Az itt töltött alig két hét eseményeit, az összeomlás előtti feszült dráma felvonásait történetírásunk részletesen - olykor politikai felhangoktól sem mentesen keresve a tragédia okait'

23 - lényegében feltárta. Ezekben ritkán méltatták az 1849. augusztus 11-én tartott utolsó országgyűlési ülést (a középpontban Palóczy Lászlóval), amit azzal magyarázhatunk, hogy a bukást megelőző dráma főszereplőinek politikai, katonai, sőt személyes elképzelései, indítékai kapták a legnagyobb figyelmet. Az országgyűlésnek már a debreceni és szegedi szakaszban is korlátozott szerep jutott a hadsereg illetve a háborús erőfeszítéseket irányító vezetés (Kossuth, a kormánybiztosok stb.) mellett, Aradon ez sokkal hangsúlyosabban érvényesült. KLÖM XV. 780. p. Ld. pl.: Szilágyi Sándor: A magyar forradalom napjaiból július 1 -je után. Pest, 1849.; Andics Erzsébet: 1849 augusztus. Ismeretlen adalékok az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc végnapjairól. In: Andics Erzsébet: 1848-1849. Tanulmányok. Bp., 1968. 361-402. p.; Nyakas János: A sorsdöntő száz nap 1849-ben. Veszprém, 1940. stb.