Fazekas Csaba: Palóczy László beszédei és írásai 1848-1849 (Miskolc, 1998)
Bevezetés. (Palóczy László 1848-1849-ben)
merte volna a nevét. Palóczy nem aktivizálta magát továbbá a Madarász László ellen indított, a rendőrminiszter és így a radikálisok nyilvánvaló térvesztésével járó „gyémántper" idején sem. 90 Debrecenben képviselőként Palóczy nem állt egyértelműen a radikálisok mellé, sőt felszólalásai politikailag inkább kiegyensúlyozottnak nevezhetők. A radikálisok által annyira előtérbe helyezett, a békepárt által mindenáron tompítani szándékozott vésztörvény-javaslat vitájában Palóczy egyfelől a központi hatalom (OHB) irányító szerepe mellett tört lándzsát másfelől elérte, hogy a törvényszék elé állított vádlottnak ki kelljen adni feljelentőjének nevét. (Ld. 1.34. sz. dokumentum.) Előbbi inkább a radikálisokhoz húzó, utóbbi inkább azok terveit enyhítő indítvány volt, vagyis Palóczy nem pártpolitikai érdekek, hanem egyértelműen saját átgondolt koncepciója alapján foglalt állást a kérdésben. A két politikai tábor között másik igen vitatott kérdés a meg nem jelent képviselők igazolásával volt kapcsolatos. A szakirodalom szerint ekkor Palóczy élesen radikális nézeteket hangoztatott, lényegében felvállalta Madarász László indítványának képviseletét, 91 ezt a véleményt azonban árnyalnunk kell. Palóczyt nem a Madarászék iránti elkötelezettség és a békepárt pozícióinak aláásását célzó indulata vezette, hanem érezhetően felháborította az, hogy - szavai szerint - a Ház ülésein való meg nem jelenéssel súlyos sérelem érte a nemzeti megbízásként értelmezett képviselői mandátumot. (Ld. 1.36. sz. dokumentum.) Igaz, hogy erélyesen támogatta Irányi Dániel javaslatát a békepárti Tóth Lőrinccel szemben, azonban formulázott indítványa tompította is annak élét, miszerint nem „kitöröltetni", hanem (negatív értékítéletet kevésbé sugalló kifejezéssel) „lemondottnak tekintetni" kívánta a meg nem jelent, s önmagukat nem igazolt képviselőket, amelyet azután a Ház el is fogadott. Hasonló jele volt pártokfelettiségének, hogy tudott együttműködni a békepártiakkal, például Mészáros Lázár altábornagyi előléptetésének indítványozásakor Kazinczy Gáborral 92 (ld. 1.38. sz. dokumentum) stb. Abban, hogy Palóczy radikálisnak nevezhető felszólalásainak száma Debrecenbenjelentősen megcsappant, döntő szerepet játszott gyakori képviselőházi elnöki megbízatása, mely valósággal kötelezte a pártokfelettiségre, és valóban politikusi erénynek kell tartanunk, hogy egyszer sem élt vissza a pártatlanságot igénylő állami méltóság adta lehetőségekkel. A másik fontos dolog, amire feltétlenül rá kell mutatnunk: úgy tűnik, Palóczy Debrecenben komolyan vette, hogy a háborús körülmények között a nemzet képviselőinek pártpolitikai ellentéteit félre kell tenniük a közös ügy érdekében addig, amíg a törvényhozás újra nyugodt viszonyok között dolgozhat. E javaslatot (ld. pl. 1.35. sz. dokumentum) lényegében naivnak is nevezhetnénk, különösen egy több évtizedes közéleti szereplést háta mögött hagyó személytől, bár feltételezzük, Palóczy is tudta, hogy indítványa inkább egy nemes óhaj, mint reális terv. Úgy vélte, a pártpolitikai torzsalkodások csak „égő üszköket szórnak hazánk kebeléTakács, 1982.; Hermann Róbert: A rendőrminiszter és a Zichy-gyémántok. Székesfehérvár, é.n. [1994] (História klub füzetek, 10. - Fejér Megyei Levéltár Közleményei, 17.) Ld. pl. Madarász, 1883. 212. p.; Beksics Gusztáv: Kemény Zsigmond, a forradalom és a kiegyezés. Bp., 1893. 104-105. p.; Borosy, 1948. 338-340. p. stb. Ezt az esetet Madarász József érezhető rosszallással ismertette: Madarász, 1883. 235. p.
