Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

A tűzérhadnagy; lelkipásztor: Sáfrány Mihály (1828-1903)

nap tüzérek lettünk. Felkerestük ugyan a rendes honvéd hadfogadóst, ahol megvizsgáltak s feleskettek bennünket; a Nádossynál kapott utasítás szerint, azután mentünk a Neugebäudbe kaszárnyába, ott felkerestük Makk hadnagyot s megmutatván neki iskolai bizonyítványunkat kértük, hogy vegyen be minket is tüzérnek. Bevett és ez nagy örömünkre szolgált, mert még akkor alig volt 30-40 a létszám s mind jogászok, jurátusok, mérnökök, fiatal ügyvédek, úrfiak, hivatalnokok stb., szóval nálunk iskolázottabb s derekabb ifjak voltak. Egy Korányi nevű új tüzér anyakönyvezett be bennünket, aki véletlenül Szepessyéknek ismerősük volt. Aznapra s a következőre szabadságot kértünk és kaptunk. Mi Török gyógyszerésznél, a város szélén, valami kerti lakásban ebédeltünk az öreg Szepessy ismeretsége révén; Dienes Gyuri pedig járta a várost és szétnézett kedvére; vett egy ócska gitárt, ami meg volt haláláig. Másnap pedig indultunk hazafelé, gőzhajón, hogy azt is megpróbáljuk. Elkísértük mi is őket Vácig: ott töltöttük a délutáni órákat, megnéztük a püspöki dómot s a süketnémák intézetét, azután megvacsoráztunk, az esti vonattal pedig visszamentünk Pestre s beköltöztünk a kaszárnyába rendes katonai kaszárnyaéletet folytatni. Első éjjel kissé fura volt a derékaljhoz, paplanos ágyhoz szokott testünknek a durva pokróc, szalmazsák és szalmapárna, de azután hamar megszoktuk s a rendes fáradtságos nap után igen jóízűeket aludtunk rajta. Másnap mindjárt kezdődött a hurcolkodás a rákoskeresztúri határba, holmi sátornak s barakkoknak való fa- és deszkaneműekkel. Oda ugyanis kiköltözni készült ló'gyakorlatok végett az egész honvéd tüzérség. Úgy három-négy nap múlva kimentünk mi is, a legujoncabbak. Korán keltünk s jókor kiértünk. Éppen az a kérdés volt felvetve, hogy kik legyenek ma a szakácsok? Megijedtem, mert ilyet még soha sem próbáltam. De nem volt mit tenni, mint karomra fűzni egy kosarat s indulni a szakács csapattal egy cs. és kir. tüzérből lett káplár után, bevásárolni húst, krumplit, vereshagymát stb. Rákoskeresztúrba. A szakácsmesterségben persze csak a társakat majmoltam de oly jól sikerült, hogy megebédeltetvén az illetőket, egyhangúlag nyilván megdicsértek s meg is éljeneztek. Mily boldog voltam!