Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)
Borsod vármegye országgyűlési képviselője, Komárom várának védője: Klapka György (1820-1892)
első napon csupán három, a másodikon pedig alig öt vehetett részt az ütközetben. A mindnyájunk által oly epedve várt csata 26-án és 27-én történt meg. Szerencsétlenül végződött fegyvereinkre nézve, s nevét Kápolna helységtől kapta, ahol kezdődött s másnap el is dőlt. Kényszerítve láttuk magunkat, hogy a csatatért elhagyjuk, s a visszavonulást, jóllehet üldöztetés nélkül s a legjobb rendben, Eger, Kerecsend és Makiáron át megkezdjük. Veszteségünk - a csata tartamát s a részt vett csapatok számát tekintetbe véve nem volt jelentékeny, s egy olasz zászlóaljat is beleszámítva, amely a kápolnai utcai harcban az ellenséghez pártolt által, alig múlta felül az ezerkétszáz embert. A csapatok jól tartották magukat, s mi bizalommal nézhettünk a legközelebbi jövő elé. De ami a kápolnai csatát függetlenségi harcunk történetében fordulóponttá tette, azok az ahhoz fűződő nagy jelentőségű politikai következmények voltak. Windisch-Grätz túlságos örömében, anélkül, hogy elébb megmérlegelte volna győzelmének következményét és horderejét, nem ismert sürgősebb teendőt, mint Bécsbe olyan tudósítást küldeni, amelyből ott azt a tévhitet merítették, hogy a magyarok fő hadiereje megsemmisíttetett, mindenfelé szétrobbantatott, s rendetlen futásban van, mire a március 4-i császári manifesztum s az ezer év óta fennálló magyar alkotmánynak és jogoknak eltörlése következett. Csak az hiányzott még, hogy ezt az ökölcsapást is odavágják egy nemes, vitéz nemzetnek arcába, hogy azt a legvégső kétségbeesésben hajtsák s összes erejének teljes megfeszítésére kényszerítsék. A háború ettől fogva életre-halálra ment, amelyben nem volt többé kiegyenlítésre lehetőség. Ennek végét csak akkor érhették el, ha a két fél közül az egyik teljesen letiporva hever. - Szomorú alternatíva, amely a győző számára sem teremhet soha jó gyümölcsöket!... Dembinski a csata után néhány órára Kerecsenden maradván, minden osztályparancsnokhoz rendeletet bocsátott ki onnan, hogy Mezőkövesdre vonuljanak vissza, ahol másnap az egész sereg egyesülendő volt. Február 28-án reggel csakugyan az egész magyar fősereg csatarendben Mezőkövesd előtt állott, készen arra, hogy az elmúlt napon félbehagyott küzdelmet újra, éspedig ez alkalommal egyesült erővel kezdje meg. Egy osztrák hadosztály, amely üldözésünkre nagyon messzire előremerészkedett, huszáraink által több
