Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

Borsod vármegye országgyűlési képviselője, Komárom várának védője: Klapka György (1820-1892)

tal nemcsak a támadás, hanem az élelmiszerek érezhető hiánya s azok szállításának nehéz volta mellett a tiszai vonalnak védelmezése is legnagyobb mértékben megnehezíttetnék. Mindezt fontolóra véve, tanácsolja neki, hogy a fővárosok ellen tervezett támadást késedelem nélkül és összes erejével kezdje meg. Még sürgetőbb hangon s mondhatni esdeklőleg hangzottak Kossuth levelei, melyeket ugyanazon időben Dembinskihez intézett. A legelevenebb színekkel festette előtte a szomorú következéseket, melyeket egy még tovább tartó tétlen védelmi állás a hazára s az ügyre nézve maga után kell hogy vonjon; mennyire ki vannak már merülve a tiszai megyék, amelyek eddigelé csaknem egyedül hordozták a háború terhét. Amint Dembinskitől néhány napon át semmiféle jelentés sem jött arra nézve, hogy előrevonult volna, 23án végre ezt írta neki Kossuth: „Hát még mindig nincs ütközet! Igaz ügyünk szerencsés kimenetelébe vetett bizalmamat kezdem elveszíteni!" Ennek a nyomásnak engedve, Dembinski végre rászánta magát, hogy már régebben kidolgozott hadműveleti tervéhez képest az eger-gyöngyösi úton vonuljon előre, s egyelőre a Tárna-vonalat — Síroktól Kálig - szállja meg, s ebben az állásban nyugodtan várja be Damjanich és Vécsey tudósításit a szolnoki támadás eredményéről, mint amellyel a támadási hadműveletek megkezdendők voltak. Ha a közép-tiszai támadás sikerül, úgy folytatni akarta az előnyomulást a fővárosok felé; ellenkező esetben pedig vissza akart fordulni Tiszafüred felé, hogy magának a biztos visszavonulást a Tiszán át biztosítsa. Dembinski ebben a tervében tekinteten kívül hagyott két dolgot. Először annak lehetőségét, sőt valószínűségét, hogy az ellenség az ő előnyomulásáról értesülve, hirtelen elhatározhatja magát a támadásra, és másodszor, hogy Windisch-Grätz ezt az elhatározást megtudva, bizonyára szintén összes rendelkezésére álló hadierejét ellene fogja vezényelni. Ha Dembinski ezt a két tekintetet figyelmen kívül nem hagyta volna, akkor nem késett volna egy pillanatig sem, nem kímélt volna semmi fáradságot és erőfeszítést, hanem mindent elkövetett volna, hogy a Tárnán különben jól választott állásban hasonlóan egész erejével fogadhassa el a támadást, míg úgy, amint a támadás valóban bekövetkezett, hadosztályaink szerencsétlen elosztása s a nagy távolság miatt, mely egyiket a másoktól és egy részét magától a csatatértől is elválasztotta, a kilenc hadosztályból, mely felett a magyar vezér rendelkezett, az