Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

Egy kémnő emlékiratai a szabadságharcról: Beck Vilma bárónő (1819?-1951)

Klapka után, aki őt megkérje, hogy várjon meg, mert sürgősen kell vele beszélnem. Az ezredes nagy készséggel engedett ezen kivánságomnak. Ismét tovább kocsiztunk és nemsokára egy erős hegyi folyóhoz (a Hernádhoz) értünk, melynél Hidas-Németi fekszik. Itt láttuk azon hid maradványait, melyet Schlick, midőn Tokajból Kassára vonult vissza, felgyújtatott. Ez azonban nem tartotta vissza huszárainkat, honvédeinket és a lengyeleket attól, hogy a lángokon át a roskadozó hidon keresztül űzzék az ellenséget és annak még nagy károkat okozzanak. Nemsokára elértem Klapkát, aki az uton megállott és megvárt. Az első üdvözletek után visszatetszésemnek adtam kifejezést afelett, hogy mégis Kassára mennek. Klapka megkért, hogy foglaljak helyet az ő szekerén, hogy igy már útközben is kölcsönösen kicserélhessük közléseinket. Elfogadtam az ajánlatát és kocsimat követni engedtem. Kérdésemet megelőzve, elbeszélte Klapka, hogy Dembinsky Görgei tervét, Kassa megtámadását illetőleg, ismét felvette és hogy elővédje azt már meg is szállotta. Erre azt jegyeztem meg, hogy Kossuthnak nem nagy szolgálatot tesznek azzal, ha Kassát megszállva látja. Schlicknek időt engedtek a visszavonulásra és ennek oka csakis Dembinsky, mert Görgei előbbi parancsát megsemmisítette és folyton késedelmeskedik. De még most is lehetséges lett volna Schlicket bekeríteni. De Dembinsky hathatós tevékenység helyett egészen kényelmesen Miskolczon maradt. Ezen város lakóinak hódolata jobban tetszett neki. „Kegyelmes úrnak" czimeztette ott magát; kivilágításokat és esteli zenéket, valamint fényes ebédeket rendeztek ott tiszteletére. Miért hagyja el tehát ezt a várost? Ott maradt, mint Hannibal Kapuában. Klapkával való találkozásomnak az volt a czélja, hogy közöljem vele tapasztalataimat Görgei táboráról és az ő nyilatkozatairól, amit Klapka nagy érdeklődéssel hallgatott. Végre elváltunk. Klapka táborába ment, én pedig Debreczenbe a kormányhoz. A városházához hajtattam és bejelentettem magamat Kossuthnál. Azonnal fogadott a tőle megszokott szeretetreméltóságával. Miután irataimat átadtam, elbeszéltem neki utazásom eredményét a legnagyobb pontossággal; mert tudósításaimnak legcsekélyebb pontatlansága igen nagy bűnnek tünt volna fel előttem. Kossuth közléseimmel megelégedve látszott lenni és összes intézkedéseimet helyeselte, különösen azt, amit Moteschiczkyt illetőleg Luzsénskyvel megbeszéltem. A forgatoriumról, amit a