Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)
A visszaemlékező újságíró: Szűcs Lajos (1828-1904)
A Korponay vesztesége oly nagy volt, hogy a Máriássy állítása szerint 4000 emberéből alig maradt pár száz ép testtel, a legnagyobb része pedig elfogatott. Én, kit Nagy Sándor a Mesterházy szerelvényeinek a Miskolczra bevonuló oroszoktól megmentése folytán azon biztatással vett maga mellé, hogy miután már vissza nem térhettem alkalom nyiltán segédtisztjévé kineveztet — a Debreczen melletti csatát egy a Mesterházy által használatra adott »Vezer« nevű hátas lovon ülve, a Nagy Sándor táborkarával együtt néztem egy ideig, míg az általános riadás és hátrálás alkalmával és is lassú ügetésben megindultam s haladtam a Nagyerdőnek Derecske felé eső oldalánál s a hátráló csapat már utóiért, sőt a kétségbeesetten futók egy része már el is hagyott, mikor a hátam megett egy sajátságosan hangzó ilyen hang »S z k i i i« ütötte meg a fülemet, mire visszatekintve, két utánam vágtató muzulmánt látok hosszú lándzsájukat előre felém irányozva, mire nem csekély meglepetésemben egy pár térdnyomással megszorítván arabs fajú s ritka jó futamú lovamat, pár perez alatt 5-6 száz lépésnyi távolra hagytam el a kergető muzulmánokat és midőn már magamat biztonságban éreztem, jól esett visszagondolnom arra, hogy az ostobák ha a »S z k i i i« kiáltást nem hangoztatják, észre nem vétetik, hogy már mintegy 15-20 lépésnyire vannak a hátam megett, ugy levethettek volna hosszú lándzsáikkal a nyeregből, hogy bizony és se éltem volna túl a debreczeni csatát. A menekülő magyar sereg nagy része Derecske felé vette útját s a Debreczenből kiözönlő csapatok szétszórtan, beláthatlan széles vonalban haladtak a város határában és azon tul is elterülő homokos talajon s a derecskéi uton alig egy órai távolságra Debreczentól jól esett felismernem a Mesterházy ezredes 4 fehér lova által vont fogatot s a kocsiban ülő Mesterházyné szívélyes felhívása folytán lovamat a kocsi korbájához kötve, szívesen foglaltam a szép asszony mellett helyet, ki a menekülőktől folyvást tudakozódott férje után, nem csekély aggodalmának olykor-olykor könnyeket ejtve adott kifejezést a felett, ha váljon annyi elesettek és sebesültek között nem maradt-e férje a csatamezőn? A debreczeni csatában a történelem tanúsága szerint a Nagy Sándor 13 ezer főre menő hadtestével Paskiewics 80 ezret számláló hadserege állott szemben és habár ezen aránytalanul számosabb haderőnek nagyobb zöme a csatában részt nem is vett, de a ténylegesen harezoló orosz hadoszlopok katonáinak száma is leg-