Dobrossy István: Borsod és Miskolc 1848-1849-ben. Naplók, töredékek, visszaemlékezések (Miskolc, 1998)

A visszaemlékező újságíró: Szűcs Lajos (1828-1904)

szint saját tapasztalatomból meritett eseményekre hivatkozom, ugyan is, a terep tanulmányozásának és ismeretének hiánya miatt vesztette el I-só' Napoleon 1815. évi június hó 18-án a vatterlói csatát, nem tudva azt, hogy az angol és porosz egyesült hadsereg ellen Ney marschal által rohamra vezénylett lovas ezredek előtt a Mont-saint-jeáni fennsikon tátong azon vizmosott nagy árok, melybe mint egy nyitott óriás sirgödörbe rohant bele a fraczia lovasság. Nem ismerte azon mellékutat, melyen át egy parasztfiú Lacoste a Blücher porosz tábornagy hadseregét másfél órával hamarabb vezette a francziák ellen, mint azt Napoleon az általa ismert rendes uton várta. Nem ismerte azon terepet, melyen a hosszas esőzés miatt felázott és meglazult talajon vontatott nehéz ágyúival Grouchy franczia tábornok hadosztálya legjobb igyekezete mellett is elkésve érkezett meg az akkor már elveszett csata szinhelyére. De vájjon a szerencsétlen kassai csata elvesztet nagy részben nem az okozta-e, hogy az illető intéző vezénylők mi tudomással sem birtak arról, hogy a Bárczától Kassa felé vezető országút felett balra elterülő fennsikon egy óriási vizmosás vonult el, melynek mély árkán mi mint a kilencedik zászlóaljnak előcsatározásra kivezénylett első százada is csak nagy bajjal tudtunk áthatolni s már menetközben lehangolt bennünket annak látása, hogy tüzéreink s a szekerészek miként küzdenek ezen mély árokba befordult ágyuk és szerkocsiknak sikertelen kivontatásával. Hiszen ha ütegeinket ezen mély vizmosott ároknak neki nem vezénylik, e tétlen állapotba jutott ágyúink a kellő időben megdördülhetnek, s viszonozzák az ellenség 12 fontos ágyúinak és röppentyűinek közünkbe szórt golyóit, nagyon valószinűleg mienk a győzelem. Ha a tétlenül veszteglő hevesi önkéntes lovasok előtt ott nem tátong a fentebb emiitett mély árok, mely előre haladásukat meggátolta, s a kellő időben rohamra vezényelhetek lettek volna, bizonyosan más fordulattal — a magyar sereg diadalmával ért volna véget a kassai ütközet. Én mint fiatal s a hadászathoz mit sem értett hadnagy már ezen mély árkon történt áthatolásunk alkalmával mondtam Kun János századosunknak, hogy »mi reánk szomorú sors vár, ha esetleg hátrálunk, nekünk győznünk kell, mert itt a visszavonulásra számitva nincs.« De épen ezért a győzelem biztos reményében ha-