Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A gyógyítás története - Eszenyi Miklós: Az ispotálytól a modern kórházakig

Az 1400-as évek elején már működött a Mindszenti apátsági ispotály is, amit a város támogatott, pl. büntetéspénzeket, elkobzott húst átadták, vagy adományokat kaptak, mint 1507-ben Szirmai Mihálytól és Horváth Gergelytől a Jenkepuszta rétet. 1533-ban csak a Mindszenti ispotály maradt meg, mert a vallásháború időszakában Bebek Ferenc protestáns főúr leromboltatta a tapolcai ispotályt „A II. József korabeli kataszteri térkép és telekkönyv szerint az ispotály utca nyugati részén a 667. II. sz. funduson volt a Xenodochium Reformatorum... A 18. században Bük András alispán fáradozására a meglévő ispotályt bővítették, ezt a reformáció alatt lecsökkent katolikus családok számának növekedése tette szükségessé. így 287 öles fundust juttatott a Mindszenti ispotály mellett, annak bővítésére."

2 Az ispotály építése 1761-ben kezdődött. Ezt újabb kórházépítés követte: a vásárbíró háza mellett, a Tetemvár téren hozzáláttak a katonai kórház, a nosokomium militare építéséhez. Elén a medicus praesidarius állt. 1849-ben dr. Kubicza Mihály orvos, Csajka Lajos seborvos-mester és dr. Fischer Adolf gyógyítottak benne. Ugyancsak 10 ágyas kórházat tartott fenn a Chevra Kadisha a zsidó betegek részére, ahol ingyenes orvosi kezelésben, ápolásban részesítették a betegeket. Emellett működött a katolikus ispotály, a reformátusok ispotálya, a megyei fogdában is volt 17 ágy az elhagyott betegek részére. Ez utóbbiról Szendrei János így ír: „Az egyik szobában, melyben különben csak hat ágynak lett volna hely, 12 falócza volt elhelyezve a beteg foglyok számára, a másik szobában - mely az egész fogházépület legrendesebb szobája volt - 5 ágy volt felállítva. Ha egyszerre több, mint 20 fogoly - a mi különben csak ritkán fordult elő - betegedett meg, akkor könnyebb betegek saját zárkáikban gyógykezeltettek."

3 Ugyancsak működött a XVIII. század elejétől a görög kompánia xenodochiuma, mely pl. 184849-ben vallásra és felekezetre való tekintet nélkül gyógyította a betegeket. 1839-ben Horváth József megyei alseborvos a város majorjában két szobát kapott bujasenyvi betegek gyógyítására, ami szintén kórháznak tekinthető. Ezek az ápoldák, vagy ispotályok alig nyújtottak többet, mint amennyit egy orvos az otthonában fekvő betegnél is tehetett, inkább karitatív célból tartották fenn, a szegény nincstelen betegek számára. A közkórház megépítése előtti állapotokról nemhiába írta Henszelmann Aladár: „... a vagyontalan, hajléktalan betegekkel nem törődnek, kocsmákban, lebujokban húzódnak meg, s ott is múlnak ki. 2 Jármay Gyula: Orvoslás Miskolcon a 17-18. században. In.: A miskolci Herman Ottó Múzeum közleményei 28. Miskolc. 1993. -119-122. p. 3 Szendrei János: Miskolcz város története V. 1810-1910. Miskolc Város Közönsége, 1911. 495-496. p.