Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

Tudományos élet Miskolcon - Czibere Tibor: Elnöki bevezető

Hazánk 1100 éves történelme - s benne városunké is - bizonyítja folyamatosan a képességet a megújulásra, a mindenkor elegendő erőt az új körülmények szabta követelmények kielégítésére, alkalmasságát e népnek a mindig fejlettebb szinteken való továbbélésre. Ennek igazolásaként kell felfognunk a mai rendezvényét is városunknak, amellyel emlékezetébe idézi a múltjának néhány olyan mozzanatát, amely annak idején éppen a zálogát jelentette a szebb és emberibb jövő alakításának. Ez utóbbi ugyanis másként nem megy, csak tudásunk folytonos gyarapításával, a bennünket körülvevő világ minél alaposabb megismerésével és a korszerű követelményszinteket kielégítő ismeretek gyakorlati alkalmazásával. A tudomány ugyanis nem más, mint a bennünket környező valóságos világaimnak természetesen mi is részei vagyunk - megismerésére vonatkozó tudásunk rendszeres egésze. Más szóval az egyes igazságok egységbe foglalt rendszere képezi a tudományt, az összetartozó tárgyak körének megismerését. Ebben a rendszeres forma - a tárgvra vonatkozó tételek objektív rendje, amelynél fogva a tételek állításai a maguk teljességében megérthetők - lényeges követelmény minden tudományra nézve. Szokás un. tiszta és un. alkalmazott tudományokról is beszélni, de ez nem jelenthet lényegi különbséget, mert az igazi tudomány magába foglalja az alkalmazhatóságának a feltételeit és a határait is. Különben is az egyes tudományágak egymással éppúgy összefüggnek, mint a valóság egyes részei, amelyeknek ismeretét nyújtják a számunkra. A tudományos élet Miskolcon címen rendezett konferencia bevezetésében - különösen akkor, ha ennek a rendezvénynek a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Bizottsága ad székházában otthont - illik megemlékezni arról a tényről, hogy azon az 1825. évi történelmi nevezetességű országgyűlésen, amelyen Felsőbüki Nagy Pál a magyar akadémia ügyében felszólalt és beszédét ezekkel a szavakkal fejezte be: „ Egyedül a nagybirtokosoktól függ a haza régi óhajtásainak teljesedése, mert mint az egyszeri hadvezér szerint a háborúhoz, ide is csak három dolog kell: pénz, pénz és ismét csak pénz" , a korabeli közlések szerint zaj támadt, miközben egy fiatal huszárkapitány - Széchenyi István gróf - az akadémia létrehozására egy évi jövedelmét (kb. 60000 forintot) ajánlotta fel, s ezt második felajánlóként Vay Ábrahám báró - Alsózsolca szülötte, Borsod vármegye alispánja és az országgyűlésben akkori követe - 8000 forinttal azonnal megtoldotta. Ezután harmadikként Andrássy György gróf tornai követ 10000 forinttal és negyedikként Károlyi György gróf fél évi jövedelmének megfelelő összeggel egészítette ki. Őket, akiket nemes kezdeményezésükért később „az akadémia négy első alapítója" címmel tiszteltek meg, követték a főrendek, akik aztán - akár áldozatkésségből, akár hiúságból - tömeges adakozással megteremtették az akadémia alapításának anyagi fedezetét. Az előkészítő munkálatokat