Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

A művészetek világa - Tarcai Béla: A miskolci fotózás története

Érdemes röviden áttekintenünk, hogy mi a különbség a fénykép hagyományos múzeumi felhasználása és fotómúzeológiai funkciója között. Indokolt ezt a kérdést tisztázni, hiszen minden közgyűjtemény a lehető legrégibb idő óta gyűjti és használja fényképet. A hagyományos muzeológiát a fényképben csak az érdekli, hogy mit ábrázol és hogyan lehet azt illusztrációként valahol felhasználni. Szerencsés esetben néhány adat és megtalálható a képen. Egy régi fotográfiai eszközt pedig azért úriz a múzeum, mert ilyen is van, és jó, ha van. A fotómuzeológia a fényképet önálló műtárgyként kezeli és a szükséges technikatörténeti, társadalomtörténeti és esztétikai ismeretek birtokában minden képet, eszközt és információt sajátos szempontok szerint értékel, közben iparkodik a hiányzó, de az értékmegállapításához szükséges adatokat kikövetkeztetni, valószínűsíteni és bizonyítani. A legelső tisztázandó kérdés, hogy a fotó kit vagy mit ábrázok, ki és mikor készítette, milyen anyagokra és milyen eljárással dolgozták ki, és végül, hogy milyen a kép fizikai állapota, milyen társadalmi környezetben, milyen célra készült a kép. A sok kép értékelése nyomán szerzett információk alapján a szakértő kutató választ tud andi sok olyan kérdésre, ami a fotómuzeológiában vagy tágabb értelemben a vizuális kultúrakutatásban felvetődhet. Amit eddig a fénykép értékének megállapításáról elmondottunk, az a fotómuzeológia napfényes oldala. Benne van a felfedezés öröme, az esztétikai élményszerzés lehetősége és az a tudat, hogy a fényképi és a mögöttes társadalmi értékek kibányászásának folyamatában egyre többet tudunk meg az utolsó másfél évszázad intim viszonyairól, amelyek más eszközökkel aligha volnának feltárhatók. Példaként említhetjük itt meg azokat a sokszor megrázó utolsó üdvözleteket, amelyeket a századforduló táján kivándorolt magyarok a Fiúméban készült fényképek hátán küldtek haza hozzátartozóiknak. Van azonban a dolognak egy másik, kevésbé vigasztaló oldala is. Ez pedig az a sok veszélyforrás, amellyel a fotómuzeológusnak mindennapi munkája során számolnia kell. Említettük már, hogy a fényképnek eszmei - társadalmi, múzeumi - értéke mellett piaci árfolyama is van. Sajnos, közgyűjteményeink anyagi helyzete olyan, hogy mi a piacon sem mint árkialakító tényező, sem mint vásárló, nem tudunk megjelenni, és gyűjteményfejlesztési elképzeléseinket nem tudjuk megvalósítani. így sok érték idegen kezekbe kerül. Gondunk van helyenkint - bár egyre csökkenő mértékben - a szemlélettel is. Vannak, akik nehezen tudják elfogadni, hogy a fotó mint önálló műtárgy jelenjék meg a múzeológiában, és azt még kevésbé, hogy erre a műtárgytípusra a hagyományos múzeumi sémák nem min-