Miskolc a millecentenárium évében 2. (Miskolc, 1997)

Magyarság és kereszténység, magyarság és európaiság - Várszegi Asztrik: Magyarország és Európa

nemzet kultúrájának szőttesébe az isteni bölcsesség aranyfonalát is beleszőhessek. Félelmetes ez a hely. Az Úr jelenlétét, e Hegy szeretetét csak a kicsinyek, az alázatosak és a gyengék fogják fel, azok, akik olthatatlan szomjúsággal szomjazzák és igazságot, akik egy gazdag történelmi örökség láttán is szegények maradnak lelkükben és végül azok, akik arra a békére vágynak, amelyet e világ nem adhat meg. Félelmetes és szent ez a Hegy. Minden nemzedéket szabadságra és egyúttal testvéreinek szolgálatára hív meg az Úr, és feltárja a mindig friss isteni forrást egyén és közösség megújulására. A lélek átformálódásával pedig megteremtődik a szellem és a kultúra új mozgástere is. Isten jelenléte, ennek megtapasztalása örök és mindig időszerű tájékozódási pont Isten és ember, ember és ember kapcsolatában. Ez a Jelenlét egyúttal Forrás is, mely az örök Egy-hez hív és az Egy vonzásában érzékennyé tesz az egységre és megtanít arra, hogy távlatokat lássunk, felismerjük azt, aki kezdetben volt, aki egyedül fontos és mindig velünk marad. Szent István királyunk a második évezred küszöbén a legfölségesebb Úristen nevében tudatosan, nagy hittel és bizalommal új korszakot hirdetett meg népének. Ezer esztendő múltával, az örömteli és fájdalmas örökség tanúiként hálát adunk a legfölségesebb Úristennek, a történelem Urának. Őseink hitével és nagy bizalmával tekintünk a most beköszöntő új elé. Új lesz, mert az örök Isten mindig új, és Lelke által megújítja övéit is. Az őrzők hűségével és az őrök feszült figyelmével akarunk az elénk táruló új és mindig szép, a teremtést és teremtményt gazdagsággal megajándékozó Ur felé fordulni. A következő évezred első mondata sem lehet más, mint IN NOMINE DOMINI DEI SUMMI. A II. Vatikáni Zsinat egyházról szóló tanítása monostoruk eddigi történésére és jövőjére alkalmazva egyszersmint összefoglalása is annak. Szent Márton monostorának közössége, bencés közösségünk: „vándorolva járja útjait, a világ üldözi, az Isten vigasztalja, Krisztus keresztjét és halálát hirdeti, amíg Ő el nem jön (1 Kor 11, 25). Megerősíti a feltámadott Úr ereje, hogy külső-belső bajait és nehézségeit türelemmel és szeretettel legyőzze, és a valóságnak homályos képével ugyan, mégis hűségesen kinyilvánítsa a világban Ura misztériumát, amíg végül is az meg nem mutatkozik teljes világosságban."