Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)

„Miskolci Évszázadok" konferenciák a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére - A bányászat, a kohászat és a gépipar Miskolcon - Sziklavári János: A diósgyőri vasgyár jelentősége a magyar gazdasági életben a második világháború után

az ország egyik vezető politikusának beszédébe beszőtték, hogy Magyarország a „vas és acél országa" lesz, azoknak fogalmuk sem volt a vaskohászatnak a világgazdaságban betöltött szerepéről. A magyar vaskohászok joggal mosolyogták meg a nagyot mondó politikust, hiszen az a vaskohászati fejlesztés, amit akkor a terv tartalmazott, még a középeurópai felzárkózáshoz sem volt kielégítő. Amiatt meg most kell pironkodnunk a világ előtt, hogy még ma is vannak Magyarországon olyan megnyilatkozások, amelyek szerint a magyar gazdaság a maga erejét meghaladó vaskohászatot tartott és tart fenn. Akik ezt állítják nem számolnak, nem figyelik a nemzetközi gazdasági összefüggéseket és arányokat. Az Egyesült Nemzetek (UN) kiadványaiból a világ tisztán lemérheti, hogy szó sem lehet „hatalmasra kiépített", hanem inkább a termelés tömege, a termékek választéka és minősége tekintetében a világranglistán évről-évre hátrább sodródó magyar vaskohászatról. A valóság tehát az, hogy Magyarország nem nagy, hanem korszerűségben elmaradt vaskohászatot tart fenn, amely még illeszkedett a KGSTorientált iparba, de már nem tud versenyképesen integrálódni az EU magasabb színvonalú iparába. A versenyképességhez nélkülözhetetlen lenne a műszaki-technológiai fejlesztés. A Vasgyár jövője évről évre bizonytalanabb, és ez súlyos teherként nehezedik a városra is. Hosszabb távra kitekintő gazdaságpolitikára és iparpolitikára lenne szükség, amelyben körvonalazódnék a vaskohászat és benne Diósgyőr jövőbeni szerepe. Tiszteletre és elismerésre méltó politika lehet, hogy egymást követő kormányhatározatok bőkezűen áldoznak tízmilliárdokat veszteségpótlásra és működőképesség megtartására, de nem fogadható el, hogy termelés - és termék-versenyképességet EU-szintre kiépítő fejlesztésre és munkahelyteremtésre tizedannyit sem fordítanak. A műszaki fejlesztés a versenyképességet szolgálja, a munkahelyteremtés viszont a társadalommal szemben fennálló kötelezettség. E téren is súlyos mulasztások terhelik az utóbbi 10 év kormányait. Az ipari minisztereknek ugyanis tisztában kellett lenniök azzal, hogy a Vasgyár személyi állományának (fizikainak és szelleminek) három területen kell munkahelyvesztéssel számolnia: 1. a 15-20 évvel ezelőtti gyárban a szükségesnél 20-25%-kal több volt a munkahely; ezeket akkor is meg kellett volna szüntetni, ha a vertikum változatlanul fennmarad; 2. a vertikumban több berendezést leállítottak, velük számos munkahely is megszűnt; 3. minden műszaki fejlesztés, szerkezetváltás és technológiaváltás lényeges eleme a fajlagos munkaóra felhasználás csökkentése, ezért változatlan vagy növekvő termelés mellett is kevesebb lesz a munkahely.