Miskolc a millecentenárium évében 1. (Miskolc, 1997)

„Miskolci Évszázadok" konferenciák a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére - Miskolc kereskedelmének és iparának története - Váradi László: A kézművesség jelene, a Kézműves Kamara helyzete napjainkban

de a nagyfokú tapasztalatlanság miatt sokkal jobban megfelel az állam érdekeinek, mint ezen szervezet (önkormányzat) fenntartóinak. Az így kialakult állapotot még tovább nehezíti az, hogy a törvényeket alkotó állam lehetőségei szinte korlátlanok a jogszabályok módosításában, míg a másik oldal - a gazdaság szereplői - helyzete korlátozott. „Mit tehet egy köztestület, amikor kettős prés szorításában van? Azok a szervezetek (vállalkozók), amelyek fenntartják, joggal elvárják, hogy nyújtson számukra megfelelő igazgatási szolgáltatást. Bizonyítsa be, hogy az államnál jobb szolgáltató. Az állam a másik oldalról szorít­ja, hogy feladatátvállalással csökkentse terheit. Úgy várja ezt el, hogy a döntést rábízza azokra a személyekre, akiknek egzisztenciája múlik a feladatátadáson (tehát ellenérdekeltek), nem kívánja a feladatok át­adásával egyidejűleg a velük járó költségeket is fedezni, és nem engedi, hogy a köztestület befolyást gyakoroljon a működésüket érintő szabá­lyozásra. Ezáltal köztessé válik a helyzet és a testület is. Átmenet az egyesületi jog alapján létrejött, államtól teljesen független érdekszerve­zet és a köztestület között. A szabályok nem engedik a kötelezőség ki­terjesztését (tagregisztráció, köztartozás ténye), ámbár lehetőséget ad­nak a korlátozott önszabályozásra. Azt, hogy a köztestület a fenntartó „köz"-é, hogy mekkora erőt jelent, ha jól működik, ha a saját önigazga­tás útján valósítják meg, csak lassan ismerik fel az érdekeltek. A ma­gyar közigazgatás intézményrendszerének átalakulásában egyre fonto­sabb szerephez jutó köztestületek súlya és szerepe attól függ, miként állnak mögé a létrehozásukban érdekelt szervezetek. Mennyire tekintik fontosnak az aktív részvételt munkájában, támogatását mind szakma­ilag, mind anyagilag." A kamaráknak két típusa alakult ki: vannak a gazdasági kama­rák és vannak a szakmai kamarák. A hivatásrendi — szakmai - kama­rákat azoknak a szakmáknak a művelői hozták létre, amelynél az eti­kai, erkölcsi elemek kimondottan fontosak (gyógyszerészek, közjegyzők, orvosok, ügyvédek). Több szakma igyekszik saját kamaráját megalkot­ni. Ezek a kamara-alkotási aspirációk is a kamarák mint köztestületek és az érdekképviseletek funkciójának közgondolkodásbeli összemosódá­sára utalnak. Ha visszatekintünk történelmünk egynéhány évtizedén, akkor azt tapasztaljuk, hogy érdekképviseletek létrejönnek, fejlődnek, átalakul­nak, elhalnak, majd (esetleg) újak alakulnak a régiek helyébe. „Az ér­dekképviselet jellemzően tagsági erőt megtestesítő szervezet, amely ér­dekterületén komplex érdekérvényesítésre törekszik. Ennek csak rész­mozzanata — bár rendkívül fontos! - a politikusoknál, az önkormány­zatoknál, a parlamentben, a minisztereknél, a kormánynál való, egy­egy úgyet érintő érdekkijárás, vagyis a lobbyzás. Az a fajta érdekszol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom