Hőgye István: Zemplén Levéltára (Sátoraljaújhely - Miskolc, 1996)

A megyei, városi, járási és alsóbb közigazgatási hivatalok, szakigazgatási szervek, a jogszolgáltatás és rendészet iratanya­gában többször történtek iratkárosodások. A feljegyzésekből, uta­lásokból arra következtetünk, hogy általában a levéltárba adás előtt, tehát még az irattárakban történtek a hiányok, pusztulá­sok. Mint azt korábban írtuk, Csicsva várában lett tűzvész áldo­zata a középkori történeti anyag. A II.Rákóczi Ferenc vezette sza­badságharc idején keletkezett megyegyűlési jegyzőkönyvek sora és a hozzájuk kapcsolódó iratok a harcok közepette a vármegyei nótá­rius házától tűnt el és semmisülhetett meg, mivel a béke éveiben sem került elő. 1826-ban Kazinczy Ferenc a levéltári iratokban - férőhely nye­rés céljából - selejtezési javaslatot terjesztett be a vármegye közgyűléséhez, melyben a következőket írta: " ... Levelestárunk­nak két szobája ... napról-napra szaporodván az irományok tömege, annyira zsúfolt, hogy az újabb koriaknak már nincs férőhelyök és a legközelebb múlt 12 évnek irományai, két és három sorjában egy­másra halmozva láthatók az asztalokon .. . Azt véltem fő feladat­tómnak, hogy az irományok férőhelye minél tágasabb és téresebb legyen ... semmi olyas ki ne selejteződjék, ami hasznos lehet és az ő óságában rejlik a becse. A közigazgatásbeiiek gyűjteményéből csak azokat száműztem volna, amelyek a jövendő kor ítélete szerint el fognak vándorolni, ugyanezt látjuk a magasabb hatóságok leve­lestáraiban, melyek a hasznavehetetleneket hatvan év múltán a ma­gok kebeléből szintén kidobják. ... Nem vétettem a köz-, magán­érdek ellen, midőn a kevésbé fontos peres eljárásokon kívül a csipri-cseprő darabokat ne hogy eldobassanak, az érdekeltek uno­káinak visszadattassanak. A fenyítő ügyek iratcsomóiból a figye­lemre és megtartásra méltókat kiválogattam és a maguk helyére át­helyeztem." Kazinczy jelentéséhez mellékelte a kiselejtezésre, illetve az átadásra javasolt iratok darabjegyzekét. Véleményét, javaslatát szerencsére elutasították, így ezek az iratok ma is kutathatók a levéltárban. Mivel Kazinczy idejében még tulajdon­bélyegzője nem volt a levéltárnak, kézírásával jelezte ezt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom