Bruckner Győző: A Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919-1949 (Miskolc, 1996)

Bruckner Győző, a miskolci jogakadémia dékánja

segítségét, de Bruckner Győző dékán most sem felejtette el hangsúlyozni, hogy a jogakadémiára a városnak is nagy szüksége van. A három miskolci középiskola növendékei, helyben, olcsón kaphatnak főiskolai végzettséget és az intézmény révén a miskolci iparosok, kereskedők, komoly anyagi haszonra tehetnek szert. A méltató sorok között azonban burkolt figyelmeztetés is volt: a dékán utalt arra, hogy a számottevő vidéki városok közül egyedül Miskolc volt az, amely évtizedes törekvései ellenére saját erejéből nem jutott főiskolához. A régebbi időkre emlékeztet az a kérés is, amellyel az 1938-ban beiktatott Turóczy Zoltán evangélikus püspökhöz fordultak. A felügyelő egyházi tiszviselőtől azt várták, hogy a jogi szakoktatás reformja során a jogakadémia érdekeit képviselje és az evangélikus egyház alkotmányban biztosított főiskolafenntartási jogát továbbra is érvényesítse. Kétségtelenül nagy vesztesége volt a karnak Sztehlo Zoltán római jogász eltávozása, aki 1938. augusztus 13-tól a debreceni egyetem nyilvános, rendes tanára lett. Kiválásával egyik legfelkészültebb oktatóját kényszerült nélkülözni a jogakadémia. Nem tudhatjuk, hogy az egykori eperjesi diákot a nagyobb presztízst jelentő egyetemi álláshely vonzotta-e (amelyért egyébként 1930-ban még nem hagyta el a jogakadémiát), vagy pedig bölcsen előre látta alma matere jövő sorsát. Egy év múlva Schneller Károly is követte példáját; ő a szegedi jogi karra került. Henszelmann Aladár, a neves orvosi szakíró, a törvényszéki orvostan tanára is ebben az évben távozott, miután a budapesti MAV Kórház igazgatója lett. A nagyarányú katonai mozgósításra tekintettel a jogakadémia az 1938-39-i tanév első szemeszterében pótfélévet szervezett. Az 1939. január 2-től február 1 l-ig terjedő időszak alatt pótolhatták első félévüket azon hallgatók, akik katonai szolgálatuk miatt nem tudták a tanévet rendes időben megkezdeni. Ettől az időponttól kezdve már nehezen állapítható meg a jogakadémia hallgatóinak pontos létszáma. Amikor a főiskola oktatói között általános lett a békétlenség, gyakran esett szó jogosulatlanul igazolt, engedékenyen megadott félévekről. Az oktatáson kívüli ifjúsági élet középpontjába kétségtelenül a terület-visszacsatolás önfeledt ünneplésre került. A Miskolci Joghallgatók Testülete már 1938. szeptemberében „felfogva az örvendetes változás előjeleit", felvonulásokat szervezett a város utcáin. A testület tagjai - olvashatjuk az Almanachban - nagy sietséggel mentek a haza hívó szavára, hogy „mint sorkatonák, vagy mint a lövészcsapat tagjai" tegyenek bizonyságot hazaszeretetükről. Az eufórikus hangulatot tükröző sorok mellett szerényen meghúzódott - utólag akár jelképértékűnek is tekinthető - tragikus hír: „Ez események következtében hősi halált halt Vincze Lajos IV. évf. joghallgató, kinek emléke örökké élni fog az ifjúság szívében." Az 1938. szeptemberi miskolci revíziós nagygyűlést a jogakadémia Werbőczy Bajtársi Egyesülete kezdeményezte. Erre az alkalomra egyébként Miskolcon közel harmirtcezren vonultak fel. A Joghallgatók Testülete a kassai ünnepélyes bevonulás napján is népes küldöttséggel képviseltette magát. Amikor pedig Teleki Pál minisz-