Bruckner Győző: A Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919-1949 (Miskolc, 1996)

A megerősödés felé. A jogakadémia virágzása Miskolcon

jogi alanyaiból. 2. A tiszai evangélikus egyházkerület és 3. a kollégiumi tanári kar képviselőiből. E pártfogóság utolsó igazgatóválasztmányi gyűlésén (1919. február hó 14.) jogait ideiglenesen ráruházta, a körülmények kényszerítő hatása alatt, a tiszai evangélikus egyházkerületi elnökségre. Ez az intézkedés bölcs és előrelátó volt, mert a válságos időkben egy ilyen nagy erkölcsi súllyal bíró testület leginkább hivatott arra, hogy egy főiskola személyi és dologi ügyeit vezesse. A pártfogóság kérdése újabban itt felszínre került, amennyiben Miskolc thjf. város törvényhatósági bizottmányának 1923. október hó 2-án tartott közgyűlésén oly határozat hozatott, hogy Miskolc thjf. város a jogakadémiának adott támogatás fejében vele szemben patronátusi jogokat szerezzen magának. Ez azonban az egész patronátusi intézmény gyökeres felforgatására vezetne és egyházjogi lehetetlenség. Az ősi pártfogói jog az eperjesi, Sáros-Zemplén megyei és VI. sz. kir. város evangélikusainak küzdelmek, vér- és anyagi áldozatok révén szerzett joga volt, melyet megbolygatni tiltja egyrészt az ősök emléke iránt való kegyelet, másrészt a tételes jog is. A pártfogóság két tényezője, az egyházkerület és a tanári kar, megmaradt; mindegyik csonkán került ugyan ki a világégésből, de még mindig elég erkölcsi ereje van ahhoz, hogy állja a vihart. Egyházi alkotmányunk egész szellemével összeférhetetlen az a kívánság, hogy Miskolc thjf. városnak a pártfogóságban hely jusson, mert a pártfogósági intézmény teljesen belső ügye (convenais intimus) az egyháznak, amibe idegen testület képviselői nem avatkozhatnak. Ha Miskolc thjf. város tényleges terheket vállal magára, ezzel szemben egyes tanszékek betöltésénél igenis kaphat erkölcsi befolyást, vagyis lehet egyes tanszékek patrónusa, de az ősi pártfogóságnak - mely evangélikus egyházjogunknak egy speciálisan evangélikus jellegű hajtása - tagja nem lehet. A patronátusi intézmény, - mellyel a késmárki líceum nemesi pártfogóságának történetéről írt munkámban behatóan foglalkoztam, - előttem, ki ennek kialakulását, fejlődését nyomon kísértem, s ki az eperjesi tradícióknak hű ápolója akarok lenni, egy „noli me tangere". Miskolc evangélikus egyházközössége hasonlóképpen nem veheti át a VI. sz. kir. város evangélikus egyházközösségeinek pártfogói jogait, még abban az esetben sem, ha a jogakadémia egy tanszékének javadalmazását magára vállalná. Ez esetben a tanszék patrónusává lehetne s éppúgy, mint a város annak betöltésénél befolyást nyerhet, de az ősi pártfogók jogutódaival szemben nem követhet el jogfosztást éppen e

Sy jogi főiskola azzal, hogy a patrónusi jogokat másokra kiterjessze. Ez az elvi szempont, melyet nyomatékosan leszögezni óhajtottam, természetesen semmiképpen nem akadályozhatja azt, hogy Miskolc thjf. város és a főiskola között teljes megértés és minél bensőbb kapcsolat jöjjön létre. A megkötendő szerződésben, amelynek tervezete részünkről már készen van, szigorú szabatossággal óhajtjuk megállapítani a jogi viszonyt a két fél között, hogy utóbb félreértések zavart * A késmárki ág. hitv. evangélikus kerületi liceum pártfogóságának története. Sárospatak, 1922. 108. 1.